Magyar férfi válogatott: Katartikus világversenyek, munkás hétköznapok - lehet jövője ennek a csapatnak
Sport, 2021.01.28
Az első négy győzelem után azt mondtam, hogy tartalékos, illetve másodvonalbeli csapatokkal játszottunk. Sőt volt köztük harmadvonalbeli is.
Majd a franciák elleni meccs előtt igazából nem tudtam hova tenni a spanyolok elleni produkciót. Így, hogy a magyar csapat hősies játékkal búcsúzott a legjobb nyolc között, már azt is el tudom úgymond kontextusában helyezni. Ez a világbajnokság egy újabb lépcsőfok. Na én nem a jövő évi, részben hazai rendezésű Európa bajnokság felé vezető újabb lépcsőfokra gondolok, hanem arra, hogy egy fokkal jobban sikerült megismernem ezt a válogatottat, a tavalyi Eb óta.
Hogy a tavalyi kontinensviadal csalódás volt-e vagy sem, azt mindenki döntse el maga. bár azt hiszem hogy szurkolók között abban a minimumban megállapodhatunk, hogy itt a csalódás szó maximum az utolsó két mérkőzésre értendő, amikor is elvesztették a fiúk a lehetőséget az olimpiai kvótára, valljuk be, elfáradtak. És akkor talán azokkal tudtam egyetérteni, akik azt mondták, hogy a magyar csapat a néha kellemetlenkedni tudó kiscsapatok táborába tartozik. Na ehhez képest derült ki most valamivel több erről a válogatottról, amelynek a játékosállománya, néhány cserétől eltekintve, de alapvetően változatlan volt.
Mert mit is mutatott meg nekünk ezen a világbajnokságon a magyar válogatott?
- Hogy azoknál valóban jobb, akiket egyébként maga mögött kell hagynia, a tornák középmezőnyéből. Mert nem lehetne anélkül továbblépni, ha nem lennénk jobbak a foghíjas német válogatottnál (legalább 1 góllal), és ne vernénk magabiztosan az utóbbi években csak szenvedő lengyeleket. És ott van még Brazília is, akiket ugyanígy illett elverni, ez pedig sikerült. Nem volt ez mindig így. Ezúttal elmaradtak a kellemetlen meglepetések.
- Kiderült az is, hogy nem csak 1-1 alkalommal tudunk kellemetlenek lenni, hanem akár több meccsen is. A franciák ellen pedig megmutatta a csapat, hogy a legfontosabb összecsapásokon oda tudja tenni magát. Hogy az edzői hármas alapvetően jó, és, noha nagy kritikus voltam, talán vagyok is, de a Chema, Gulyás, Nagy hármas jól működik, együtt kell őket tartani.
- A győztes mentalistást azonban még nem birtokolja ez a csapat, minden szerethetősége ellenére sem. Se tavaly, se idén nem tudta azt a kis pluszt hozzátenni, hogy igazán odaérjenek és beérjenek.
- Némileg negatívum még, hogy változatlanul kiderült, rövid cserepaddal rendelkezik ez a válogatott. Kevés olyan játékos van, aki igazán tudja húzni a csapatot, és általában posztonként egy ilyen játékos található csak. Lékai Máté mögött nincs olyan irányító, aki hosszú távon fel tudna nőni a nemzetközi élvonalhoz. Juhász Ádám és Győri Mátyás karrierje a sok sérülés miatt rekedt meg egy kissé, bár ők és Nagy Bence is tehetségesek, de nem húzóemberek egy élcsapat ellen. Ha hármuk közül választanom kellene, talán Juhászban látom a legtöbb kurázsit, és nem azért mondom, mert most nem került be a keretbe. Hosszú sérülése és a pandémia miatti kihagyása esetében talán hatványozottan rossz volt.
A spanyolok elleni meccsből lehetett tisztán leszűrni, hogy ha a legjobbjaink hiányoznak, akkor a jelenlegi keret többi tagja nincs azon a színvonalon, hogy helyettesítse őket.
Ha már a játékosoknál tartunk. Régóta fixa ideám az, hogy egy válogatott világverseny mindig az ünnep, és az a lényeges, hogy milyenek a “szürke hétköznapok”. Hogy ez a vb, bár katartikus volt a fiúk teljesítménye miatt, de hogyan lehet ezt kamatoztatni a klubszezonban. Hogy hol és miként fejlődhetnek tovább az imént név szerint említett fiúk, vagy éppen Hanusz, Hornyák, a Ferencváros tinédzserei a sorsa (ők most nem voltak a vb csapat tagjai), és majd a NEKA-ról kikerültek.
A cél ugyanis az lenne, ami Bánhidi Bencénél vagy Lékainál. És itt nem csak a játék színvonalára gondolok, hanem arra, hogy ne azt kelljen mondani, hogy ezek a fiúk erőn felül teljesítenek egy világversenyen, hanem azt, hogy ez az ő erejük, ezt tudják, és ezzel érjük el legalább ezeket vagy a még jobb eredményeket. Hogy az erőn felüli teljesítés az érmekért való harc legyen, és ne a legjobb 8.
A csapatból a nagyok mellett igazából Szitában, Máthé Dominikban látom azt a spirituszt. Utóbbinak jót tett a norvégiai váltás, a következő években nekik az újabb lépcsőfokon kell gondolkozni, ami egy előrébb tartó BL csapat vagy egy jó Bundesliga csapat lenne. Előfordulhat persze a Szeged-Veszprém tengely, de attól most inkább óva inteném őket, jelenleg inkább csak veszítenének vele. Valamint az a kérdés, hogy a fentebb említett 20-24 éves játékosok, vagy most a kis-Veszprémben játszó tehetségeknek mi lesz a sorsa, mondjuk 2023-2024-ig.
Kérdés az is, mi a jobb? Ha a fiatal tehetségek, amint kinövik csapataikat, hasonlóan Szitához vagy Máthéhoz, elmennek egy nívósabb külföldi csapatba, vagy esetleg “felfejlesztik” a Fradit, a kis-Veszprémet vagy más csapatot oda, hogy rendszeresen legalább veszélyt jelentsenek a 2 nagyra. Sajnos a Tatabánya lehet, most kiszáll ebből a versenyből.
A Szeged rajongóinak van egy rossz hírem. Szerintem Bánhidi Bencéért tolongani fognak a nagyobbnál nagyobb kérők, sőt, minden bizonnyal már most is ezt teszik (nem sok nagyobb van igaz a Szegednél). Suttognak a Barcelonáról, persze ez nem több mint pletyka jelenleg. Ezért is fontos, hogy beérjen Rosta Miklós, aki még nem nemzetközi szint, de meglátásom szerint nem halad rossz úton afelé, hibái jelenleg inkább tapasztalatlanságából következnek, amit bőven levetkőzhet a következő években.
Sokat kell még fejlődni 2023-ig. A vezetés ugyanis kicsit megrészegülve attól, hogy mi rendezzük, úgy készül a jövő Eb-re, mintha az bárhová is számítana. Értem én, hogy jó a helyszínen örvendezni (ha lesz rá mód 2022 januárjában), de az igazán nagy verseny a 2023-as vb lesz. Igazából addigra kell összeérni ennek a csapatnak, amihez jó úton haladnak.
Boros Tamás
(Webrádió)
Véleménye van? Szóljon hozzá!