Szenegál;pusztulás;pelikán;

2021-01-28 16:04:56

750 pelikántetemet találtak a szenegáli madárparkban

A rezervátumot bezárták, a tömeges pusztulás okát vizsgálják.

Legalább 750 pelikán pusztult el a Szenegál északi részén lévő Nemzeti Madárrezervátumban, ezért a parkot bezárták.

A Djoudj rezervátum vadőrei január 23-án egy lápos részen „740 fiatal és 10 felnőtt pelikán tetemét találták meg” – közölte a környezetvédelmi miniszter, aki azonnal boncolást és a minták elemzését rendelte el.

A madárinfluenzát már az első elemzések kizárták a lehetséges okok közül. Nemrég az ország nyugati részében egy gazdaságban felütötte fejét a H5N1, amelyet mintegy 100 ezer jószág leölésével sikerült megfékezni. „A madárinfluenza csak a magvakon élő szárnyasokat sújtja, a pelikán azonban halat eszik. Nem írhatjuk a H5N1 számlájára a pusztulásukat. Meg kell várnunk a laboreredményeket, néhány napon belül megkapjuk őket” – mondta az AFP-nek Bocar Thiam, a rezervátum igazgatója.

A tetemeket elővigyázatosságból elégették, a látogatást, így a rezervátum folyóin szokásos kenutúrákat is felfüggesztették.

A rezervátum 1981-ben került fel az UNESCO világörökségi listájára, az ország kedvelt zöldturisztikai célpontja. A Djoudj a Szenegál-folyó deltavidékén terül el, szavannái, csatornái, mocsarai és tavai majdnem 400 faj több mint hárommillió költözőmadarának adnak otthont minden évben, miután a Szahara felett átrepülve megérkeznek Nyugat-Afrikába.