Aktuális

Baloldali vakcinabotrány: börtönbe is kerülhet a gyöngyösi polgármester, amiért soron kívül oltatott

Bors

Létrehozva: 2021.01.28.

Hiesz György, Gyöngyös polgármestere jogosulatlanul kért és kapott koronavírus elleni védőoltást január elején. Azóta az is kiderült, hogy nemcsak saját magának, hanem a feleségének is beadatta. A jogtalanul beadott vakcina miatt felmerül a hivatali visszaélés gyanúja, amiért akár 4 és fél év börtönt is kaphat

Forrás: MTI

A botrány kirobbanása óta az is kiderült, hogy a 2019-es önkormányzati választásokon a DK, a Momentum és az MSZP közös jelöltjeként indult Hiesz nem mondott igazat, amikor azt állította, hogy a megmaradt napi oltóanyagból kapott, amit egy órán belül be kellett adni. Szlávik János infektológus ugyanis a Hír TV-ben elmondta, a -70 fokról felolvasztott oltóanyag a hűtőben még öt napig eláll – vagyis simán félre lehetett volna rakni, és másnap ezzel folytatni az oltásokat – írja az Origo.

– Nem marad meg, nem úgy kell elképzelni, hogy reggel megcsinálunk valamennyi oltást, és estére valamennyi megmarad, hiszen folyamatosan oldjuk fel ezeket az oltóanyagokat, az esetek nagy részében nem, vagy alig marad meg a nap végére, és miután az oltások hűtőszekrényben 5 napig is elállnak, a megmaradt oltásokat a másnapi beoltandók fogják megkapni – mondta Szlávik János infektológus a Hír TV Magyarország élőben című műsorában, egyértelműen megcáfolva Hiesz György állítását, hogy azért kellett hirtelen beadni neki az oltást, mert megmaradt és egy órán belül megromlott volna.

A baloldali vakcinabotrány nemcsak mélységesen erkölcstelen, de alapos a gyanú, hogy a gyöngyösi polgármester hivatali visszaélést is elkövetett. Futó Barnabás, a Hír TV által megkérdezett ügyvéd szerint, ha bizonyossá válik, hogy a polgármester felesége is kapott az oltóanyagból, akkor Hiesz halmazati büntetésként akár négy és fél év börtönt is kaphat.

Hiesz ugyanis egyértelműen politikai befolyását, pozícióját és ismertségét használhatta fel ahhoz, hogy jogtalanul kapja meg a védőoltást, ezzel túllépte hivatali hatáskörét, és jogtalan előnyt szerzett, miközben másoknak jogtalan hátrányt okozott, hiszen nem ő következett volna az oltási tervben.

Az eset azért is botrányos, mert a baloldal a járvány kezdete óta mindent megtesz annak érdekében, hogy hátráltassa a járvány elleni védekezést, és a halálkampányukkal sokakkal akarják elhitetni, hogy a vakcinák veszélyesek. Ennek ellenére éppen a Gyurcsány-féle koalíció által támogatott jelölt bukott le azzal, hogy jogtalanul, soron kívül oltatta be magát, és mint később kiderült, feleségét is.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137453_auto_resized.jpg
origo.hu

Egészen elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713440111
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135679_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megállították a forgalmat az 5-ös főúton, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138931_auto_resized.jpg
vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138042_auto_resized.jpg
vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27181_resized.jpg?avcount=1713440111
origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713440111
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713440111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni