szerző:
MTI / hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A 30 napos előzetes letartóztatás a megyei bíróság szerint is teljesen rendben van.

Helybenhagyta a Moszkva megyei bíróság csütörtökön Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus 30 napos előzetes letartóztatását. Navalnijt január 17-én a moszkvai reptéren vették őrizetbe, amikor visszatért Németországból, ahol gyógykezelést kapott, miután augusztusban Oroszországban – több nyugati laboratórium egybehangzó szakvélemény szerint – novicsok orosz katonai idegméreggel megmérgezték.

A letartóztatás miatt Oroszország több száz városában és kisebb településén vonultak utcára ellenzéki tüntetők múlt szombaton. A legtöbben, mintegy 40 ezren, Moszkvában gyűltek össze és több városban komoly összetűzések alakultak ki a gyülekezési tilalmat megsértő tüntetők és a durván fellépő rendőrök között. Aznap több mint 3500 tüntetőt vittek el a rendőrök. Most hétvégén ugyanerre lehet számítani.

Navalnij merénylői három aktivista haláláért is felelősek lehetnek

Az orosz titkosszolgálat azon ügynökei, akik tavaly augusztusban novicsok idegméreggel próbálták megölni Alekszej Navalnijt, felelősek lehetnek legalább három oroszországi aktivista haláláért - állítja legújabb jelentésében a Bellingcat nevű oknyomozó portál.

A politikust arra hivatkozva vették őrizetbe, hogy az orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat szerint megszegte egy rá korábban kiszabott, felfüggesztett börtönbüntetés feltételeit azzal, hogy kezelése után nem tért vissza időben Oroszországba. A több éves felfüggesztett büntetés leteltéig már csak néhány nap volt hátra, amikor elmarasztalták emiatt Navalnijt.

A himki elsőfokú bíróság január 19-én rendelte el Navalnij előzetes letartóztatását.

Országlása legsúlyosabb válságát éli át Putyin, Navalnij igazi fenyegetést jelent rá

Vlagyimir Putyin ellen korábban nem látott egységben tüntettek az oroszok Vlagyivosztoktól Kalinyingrádig. A Kreml egyelőre nem hajlandó kompromisszumra, ahogy a megmozdulásokat kezdeményező Alekszej Navalnij sem.