F1: Aki nem áldozza erre az életét, az nem kerül a profik közé – az Év E-sportolója

KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁNKOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2021.01.23. 15:06
null
Bereznay Dániel a kezdetektől az F1-es E-sportbajnokság résztvevője (Fotó Getty Images, archív)
Ha volt olyan magyar, aki már két évvel ezelőtt tudta, hogy a Ferrari nehéz napok elé néz a Formula–1-ben, akkor az ő. Az ötödik idényére készülő F1 e-sport-bajnokság, a Pro Series eddigi egyetlen magyar versenyzőjével beszélgettünk a szimulátoros világ és a valódi autóversenyzés hasonlóságairól és különbségeiről. A 2020 e-sportolójának választott Bereznay Dániel az Alfa Romeo és a Mercedes kulisszatitkairól, a „nagy bónuszt érdemlő” német marketingesekről, Kimi Räikkönen kamerán kívüli énjéről, Mick Schumacherről és az önmagával szembeni elvárásokról is szót ejtett.

– Az F1-től merőben eltérő League of Legends-ben jeleskedő Vizicsacsi, azaz Kiss Tamás kapta a tavalyi, egyúttal az első Év E-sportolója díjat a Magyar Sportújságírók Szövetségétől. Számított arra, hogy Bereznay Dánielé lesz a második?
– Nem akarom azt állítani, hogy minden hazai e-sportoló teljesítményével tisztában vagyok, mert nincs így. A labdarúgásból eredő FIFA-n és a motorsport jellegű szimulátorokon túl nem biztos, hogy meg tudnám mondani, kik a legnagyobb nevek. Ebből fakadóan azt sem tudom pontosan, milyen teljesítményekkel versenyeztem. Egyik évben sem tudnám megmondani, hogy harcolok-e valakivel az év legjobb magyar e-sportolója címért. Önmagamra igyekszem összpontosítani. Természetesen nagyon örülök, hogy elnyertem ezt a címet, a Magyar E-sport-szövetségnél, a HUNESZ-nél már korábban is megválasztottak az év e-sport-játékosának, de mindenképpen különleges volt az M4 Sporton is közvetített gálán díjat átvenni.

Az F1 hivatalos e-sport-bajnoksága 2017-ben indult, 2018 óta az idények három fő részből állnak, a selejtezőkből – ahová legutóbb már több mint 200 ezren neveztek –, a Pro Draftból, amelyen a hivatalos Formula–1-es csapatok kiválaszthatják újonc pilótáikat, illetve az év végén rendezett Pro Seriesből, ahol a legjobb 20 versenyző csap össze az F1-es világbajnoksághoz hasonló lebonyolítás mellett, ám egy hétvégén akár több futamot is teljesítve. Az első két kiírást a brit Brendon Leigh nyerte meg, 2019-ben a Ferrari olasz versenyzője, David Tonizza lett a legjobb, míg 2020-ban az Alfa Romeo pilótája, a holland Jarno Opmeer. 2018 óta hirdetnek csapatbajnokot, az első cím a Mercedeshez került, míg az utóbbi két kiírást a Red Bull e-sport-csapata nyerte. Bereznay Dániel 2018-ban a Mercedes hivatalos versenyzője volt, összetettben a második helyen zárt, miközben csapatbajnoki címet ünnepelhetett. 2019-ben harmadik lett a pontversenyben, 2020-ban pedig az ötödik helyen zárt – mindkétszer az Alfa Romeo színeiben.

– Lassan állandó vitapont, sport vagy nem sport az e-sport?
– Ez számomra kissé felesleges vitának tűnik. A villanykörtén sem veszünk össze, hogy körte e vagy sem, csak azért, mert a nevében szerepel a szó. Az e-sport e-sport, attól még, hogy benne van a sport szó, nem lesz klasszikus értelemben vett sportág. Viszont az is igaz, hogy mutat hasonlóságokat a két fogalom. Mi is ugyanúgy próbálunk megfelelő edzettségi állapotban lenni, törekszünk arra, hogy a legjobb teljesítményt hozzuk ki magunkból versenykörülmények között. A sport a Wikipédia szerint is jelenthet csapatjátékot, versenyzést, amely nálunk az e-sportban is vitathatatlanul jelen van. Attól még, hogy egy e-sportoló teljesítménye sokkal inkább szellemi, és talán a sakkozók világához közelebb áll, mint a súlyemelőkéhez, attól még fontos és versenyszerűen mérhető. Összességében nem, nem gondolnám, hogy az e-sport a sport része, inkább két, egymást kiegészítő iparághoz tudnám hasonlítani őket, amelyek mutatnak rokoni vonásokat és jól ki is tudják egészíteni egymást.

– A tavalyi év viszontagságai miatt az emberek jóval többet találkozhattak a szimulátoros futamokkal, igaz, az M4 Sport által is közvetített versenyeken többnyire az F1-es mezőny versenyzőit láthattuk, sztárvendégekkel kiegészülve. Önök profitáltak a dologból?
– Mindenképpen. Ha más nem, azért, mert az emberek azt láthatták, hogy a világ legjobb autóversenyzőinek tartott profi Formula–1-es pilóták sem csak úgy beülnek a szimulátorba és jobbnál jobb köröket futnak a virtuális pályákon. Még ők maguk is elismerően beszéltek arról, amit mi tudunk. Illetve magáról a szoftverről is, megjegyezve, sok szempontból fejlesztő hatású volt még számukra is, és mára kifejezetten élethű, élvezetes vezetésélményt tud jelenteni. Ennek hatására úgy érzem, nemcsak szélesebb közönséghez jutott el a mi bajokságunk híre, hanem sokkal jobban elkezdték megbecsülni azt a teljesítményt, amit szimulátoron nyújtani tudunk.

– Az októbertől decemberig tartó Pro Series-idényben az ötödik helyen zárt, mennyire elégedett a teljesítményével?
– Míg alapesetben Londonban, egyforma felszereléssel, közönség előtt versenyzünk, ezt ezúttal a koronavírus nem tette lehetővé. Ehelyett otthonról, a kormányt leszámítva eltérő felszerelésekkel csináltuk végig az idényt. Ez nekem annyira nem kedvezett. Talán furcsán hangzik, de engem a színpad, a fények, az a fajta felhajtás, ami alapesetben a futamainkat jellemezte, sokkal inkább megnyugtat, otthon valahogy nem éreztem annyira nyugodtnak magam, jobban éreztem a nyomást. A másik fontos különbség, hogy bár ugyanolyan eszközöket kapunk Londonban, még sincs két tökéletesen egyforma nyomáspontú pedál, fogású kormány vagy ülés. Az arénában egy-másfél óránk van bemelegíteni, kiismerni a felszerelést. Úgy érzem, az apró különbségekhez mindig is jól és gyorsan tudtam alkalmazkodni. Ez olyan képesség, amelyet idén nem tudtam kamatoztatni. Emiatt nem is érzem azt, hogy kihoztam volna a maximumot a teljesítményemből. Főleg úgy, hogy a többség nem így működött, azt tapasztaltam, hogy otthon kevésbé izgult, mint élőben.



A 2020-as szériára több mint kétszázezren jelentkeztek, azaz, már közel sem elég a felső egy százalékhoz tartozni, egy ezred százalékban kell lenned, hogy helyet szerezhess a bajnoki mezőnybe. Elégedettnek elégedett vagyok, mert lehetett volna sokkal rosszabb is. Tényleg, ennyi jelentkező közül a legjobb ötben lenni egyáltalán nem rossz. Főleg úgy, hogy a két eddigi F1-es e-sport-világbajnok, Brendon Leigh és David Tonizza is mögöttem végzett. Ezen is látszik, folyamatosan cserélődik a mezőny az élen is, és meg kell becsülni, ha valaki tartósan egyáltalán a topban tud lenni. Azt viszont nagyon sajnálom, hogy idén nem jött össze egyetlen futamgyőzelem sem, mivel az idénynek úgy vágtunk neki, hogy összesen három olyan résztvevője van a vb-nek, aki a Pro Series rajtja óta mindegyik szezonban tudott legalább egyszer győzni. Ebből a társaságból most kikerültem…

Bereznay Dániel az Alfa Romeo színeiben (Fotó: sauber-group.com)
Bereznay Dániel az Alfa Romeo színeiben (Fotó: sauber-group.com)

– Csapattársa, Jarno Opmeer lett a bajnok, milyen kettejük viszonya? Tudnak egymástól ugyanúgy tanulni, mint a valódi F1-es pilóták, vannak például kileshető telemetriai adatok?
– Szó szerint vett telemetria nincs nálunk, de a köreinket rögzítjük, így pedig tudunk tanulni egymástól. Látjuk a gázállást, a kormányszöget, a tempót, gyakorlatilag azokat az adatokat, amelyek a telemetriai grafikonokon is megjelennek, csak az egész sokkal közvetlenebb, még vizuálisabb. Mivel az egész világbajnokságot úgy találták ki, hogy a csapatteljesítményt jóval magasabban díjazzák, mint az egyéni eredményeket, ezért össze is kell dolgoznunk. Alapból is így lenne, de mivel a csapatnak is így éri meg igazán, abszolút az a célunk, hogy az Alfa Romeo eredményes legyen. Alapvetően egyforma, csupán festésükben eltérő autókkal versenyzünk. Ahhoz, hogy a csapat jól teljesítsen, két olyan pilótára van szüksége, aki állandóan pontokat tud szerezni. Ehhez az kell, hogy ha az egyikünk talál egy beállítást, ami tényleg jónak bizonyul, akkor azt meg is osszuk egymással. Rivalizálva nem tudna egyikünk sem elöl végezni. Úgy érzem, kölcsönösen tudtunk segíteni egymásnak.

– Ha már szóba került a pénzdíj, meg lehet élni csupán e-sportból magyarként?
– Azt hiszem, ehhez kevés köze van annak, hogy az ember magyar vagy sem. Ha onnan vesszük, az átlag magyar keresethez képest nincs okom a panaszra. De az, ami például a gálán is elhangzott, hogy csak idén 75 ezer euró pénzjutalmam lett volna, nem igaz. S ezt nemcsak az adóhatóság megtévesztéséért mondom. Nem keresek ennyit, vagy legalábbis nem találom. Azt elmondhatom magamról, hogy jelenleg ez a teljes értékű munkám, és azt csinálhatom nap mint nap, amit szeretek. Mindez viszont csak addig lesz így, amíg a megfelelő teljesítmény is megvan. Az F1-es e-sportbajnokságban épp úgy idényről idényre, teljesítmény alapon kötünk szerződéseket, mint ahogyan az a legtöbb motorsport-kategóriában történik. Örülök, hogy azt mondhatom, az Alfa Romeóval már egészen hosszú az együttműködésünk, és úgy érzem, mind a két fél szívesen számolna hosszú távon is a másikkal.

Az Alfa Romeo virtuális autói (Fotó: f1esport.com)
Az Alfa Romeo virtuális autói (Fotó: f1esport.com)

– Valahol azt olvastam, az F1-es mezőnyből Sebastian Vettel gyakorolta a legnagyobb hatást önre. Mit szól a négyszeres világbajnok karrierjének alakulásához, mire lehet jó a Racing Point helyét átvevő Aston Martinban?
– Valóban, amikor elkezdtem rendszeresen F1-et nézni, akkor kezdett Vettel is. Szőke is volt, vékonyka is, úgy ránézésre tudtam vele azonosulni. Szóval nem úgymond „divatdrukker” voltam, aki a sikerek idején kezdett el szurkolni neki, hanem már az első versenyeitől kezdve megvolt a szimpátia. Ez egyébként mostanra valamelyest megkopott. Nem vagyok az a véresszájú Vettel-rajongó, aki irreális dolgokat várna el tőle. Nehéz megmondani, hogy az új idényben mire lehet jó. Sok múlik azon, hogy milyen autója lesz az Aston Martinnak. Az meglepne, ha a bajnoki címért harcolhatna – egyébként is meglepne, ha nagyon megváltoznának az erőviszonyok az előző idényhez képest –, de hogy a dobogós helyezésekre lesz-e esélye, vagy annak kell örülni, hogy a nyolcadik-kilencedik pozícióban stabil pontszerző, míg csapattársa, Lance Stroll csupán a tizenharmadik, azt nem tudom. Mindenesetre arra számítok, hogy a csapattársánál jobb lesz.

– A hétszeres világbajnok jövője jelen állás szerint talán még kérdésesebb. Meglepte, hogy Lewis Hamilton és a Mercedes egyelőre nem jutott dűlőre a közös folytatást illetően?
– Valahol igen, de a legkevésbé sem félek attól, hogy ne sikerülne megállapodniuk. Sőt. Inkább érzem azt, hogy az egész helyzetet már szándékosan túl is tolják a sajtóban. Az igazán nagy év végi bónusz a Mercedes marketingcsapatának járna, mert elérték, hogy szinte az egész holt idényben róluk beszéljenek megint, még úgy is, hogy valójában semmi nem történik velük. Nem hiszem, hogy a sajtóban megjelent ötvenmillió dolláros éves fizetés olyannyira elszállt igény lenne Hamiltontól. Persze az, hogy az újságírók leírják, hogy ennyit keresne, nem jelenti azt, hogy ténylegesen ekkora összegről zajlana az egyeztetés. Egy Formula–1-es csapattal történő tárgyalás nem úgy zajlik, hogy random újságírók tudnák azonnal annak a részleteit. De ha abból indulunk ki, hogy állítólag Vettel vagy épp Ricciardo is 30-35 millió dolláros fizetésért versenyezhetett az elmúlt időszakban, akkor a sportág hétszeres világbajnoka, akinek a sportteljesítménye mellett csupán a marketingértéke is ennél sokkal-sokkal többet hozhat a Mercedes számára, alighanem megér ennyit. Szerintem nem is annyira a fizetés, mint inkább a szerződés hossza lehet a legfőbb kérdés a két fél között.

Az első hivatalos idényben a Mercedes versenyzője volt (Fotó: Getty Images)
Az első hivatalos idényben a Mercedes versenyzője volt (Fotó: Getty Images)

– Anno a Mercedes kötelékében kezdte a Pro Series-karrierjét, mennyi rálátása volt az F1-es istálló működésére?
– A háttérszemélyzet ugyanaz volt, mint az F1-es csapatnál. Ugyanazok az ügyvédek írták például az én szerződésemet, mint akik Hamiltonén is dolgoztak. Azt is pontosan tudtuk például, hogy mennyi munkát ölnek a Ferrari körüli furcsaságok kivizsgáltatásába. Nem mondtuk jobbra-balra interjúkban, de a színfalak mögötti folyamatokból pontosan láthattuk, hogy a Ferrari egy-két idényen belül óriási bajba kerülhet, ami 2020-ra meg is történt. Nagyon sok sztorit hallottam arról, hogy ez technikailag hogyan valósult meg. Ellátogathattunk a gyárba, ott bemehettünk a szélcsatornába, megnézhettük a szimulátort, s nálunk sokkal okosabb emberekkel, mérnökökkel beszélgetve tudhattunk meg olyan információkat, tapasztalatokat, amit alapból a tévéből és az újságból nem lehetett volna megtenni. Összességében sok mindenre nyílt rálátásunk, de azért családi jó barátok nem lettünk a pilótákkal. Ahogyan az szerintem kívülről is látszik, a Mercedes a mezőny jelenlegi csapatai közül talán a legszervezettebb. Nem egyszerűen egy multi, hanem azok közül is a legnagyobb, legprofesszionálisabban működő vállalat.

– Ha már említette, rengeteget hallunk a Formula–1-es csapatok szimulátorairól. Azok az eszközök melyikhez állnak közelebb, a valódi versenygépekhez, vagy az önök bajnokságában használt technikához?
– Ahhoz, amit mi használunk. De nyilván sokkal jobb. A Mercedes évente 5 és 15 millió euró között költhet csak a szimulációs technikára. A pályákat folyamatosan frissítik, mintát vesznek az aszfaltból, lézeresen újraszkennelik azokat. Fejlesztik a programot menetdinamikailag, a grafika itt senkit nem érdekel. Ezek mellett a szimulátor is olyan, hogy mozog, a G-erőket is képes valamilyen szinten visszaadni, legalábbis a kezdeti gyorsulási erőket mindenképpen. Ez nagyon-nagyon költséges berendezés, ég és föld ahhoz képest, amit mi használunk, de irányítás szempontjából mégis nagyon hasonló a mieinkhez, mert ugyanolyan motorokat használnak szoftverszinten, ám a saját adataikból építkezve.

Kimi Räikkönen kamerán kívül egészen beszédes típus Bereznay Dániel tapasztalatai szerint (Fotó: AFP)
Kimi Räikkönen kamerán kívül egészen beszédes típus Bereznay Dániel tapasztalatai szerint (Fotó: AFP)

– A Saubernél, pardon, az Alfa Romeónál milyen a közeg?
– Sokkal családiasabb. Ez egyfelől abból fakad, hogy ötszáz-hatszáz ember dolgozik a csapatnál, míg a Mercedesnél minimum kétszer ennyi. Másfelől egészen más az emberek mentalitása. Az Alfa Romeo főhadiszállása Svájcban van, nem Nagy-Britanniában, mint a legtöbb Formula–1-es istállóé. Valahogy sokkal nyugodtabbak, sokkal békésebbek. Hozzám talán közelebb áll ez a hozzáállás, de arra is büszke vagyok, hogy korábban a Mercedes kötelékébe tartozhattam. Az Alfánál persze a nyomás is kisebb, mert nem a világbajnoki címért versenyeznek.

– Az Instagram-oldala alapján Kimi Räikkönen személye sem épp közömbös a számára. Milyen a finn „Jégember” a való életben?
– Az attól is függ, hogy mennyi akár alkoholtartalmú „üdítőitalt” vitt be a szervezetébe. Ami látszik rajta, hogy tényleg szenvedélyesen szeret versenyezni. Több csapatrendezvényen is találkoztunk, és amit mindenképpen el lehet róla mondani, az az, hogy sokkal közvetlenebb figura, mint ami a nyilatkozataiból átjön. Látszik rajta, hogy tényleg versenyezni szeretne, az egész F1 körüli felhajtás annyira nem hatja meg. Elviseli, de nem szereti. Viszont ha az ember kamerákon kívül találkozik vele, nem forgatási célból, akkor sokkal nyitottabb, sokkal beszédesebb. Két lábbal áll a földön. Megesett, hogy az egyik ilyen összejövetelen épp egyszerre nyúltunk egy italért, s ő egyből tudta, hogy a szimulátoros csapat egyik tagja áll vele szemben. Amúgy ő maga is elismerően beszél arról, amit csinálunk, bár az látszik rajta, hogy a szimulátorok világa nem igazán érdekli. Ő azért van itt, mert még negyvenegy évesen is imádja, hogy a világ legjobb, leggyorsabb versenyautóit vezetheti. Egyszer mesélt arról is, az ő korában milyen fájdalmakkal jár csupán egy átlagos hétvégét is végigcsinálni, mégsem akar még visszavonulni. Az Alfa Romeónál már közel sem keres annyit, hogy világbajnokként, a családja, két gyerek mellett megérné neki versenyezni – ha nem szeretné, nem csinálná.

Mick Schumacher lehetett volna Bereznay Dániel „csapattársa” is (Fotó: AFP)
Mick Schumacher lehetett volna Bereznay Dániel „csapattársa” is (Fotó: AFP)

– Decemberben még arról pletykáltak, Mick Schumacher az Alfában mutatkozhat be állandó F1-es pilótaként, aztán a Haas lett a befutó. Mit gondol, a csapat miért tartott ki inkább Antonio Giovinazzi mellett? Tényleg opció volt Schumacher érkezése?
– Talán nem is annyira az Alfa Romeón múlt a kérdés. Legalábbis én úgy láttam, hogy a csapatvezető, Frédéric Vasseur is meglepődött a helyzeten. Ugyanakkor Giovinazzi sem rossz versenyző. Idényről idényre fejlődik, most már az időmérőkön többször verte el Räikkönent, mint ahányszor nem (9–8-ra nyert az olasz – a szerző), a versenyeken fantasztikusak a rajtjai és a csatákban is jól tud helyezkedni. Lassan szokott bele az F1-be, de most már egyáltalán nem mutat olyan teljesítményt, hogy őt ki kellene rakni, főleg olyanok mellett, mint például a Haashoz Schumacher mellett újoncként kerülő Nyikita Mazepin, vagy a Williamsban ülő Nicholas Latifi, aki a 2020-as idényben a legkevésbé sem tűnt a legélesebb késnek a fiókban. Szóval meg tudom érteni azt, hogy kapott még esélyt. A mezőny egyetlen olasz versenyzőjeként a Ferrari és az Alfa Romeo számára is különösen értékes. Annak pedig tényleg kevesebb értelme lett volna, hogy akkor most őt ültetik át a Haasba azért, hogy az Alfánál Schumacher jöhessen Räikkönen mellé, aki nyilván addig maradhat a csapatnál, amíg vissza nem akar vonulni.

– Mit vár a 2021-es F1-es idénytől?
– Nem vagyok túl optimista. Nem hiszem, hogy 2021 fantasztikusan izgalmas év lesz. A vírus több versenyhétvégébe bele fog még szólni. Hiába közeledik a vakcina, közel sem állunk olyan jól, mint ahogy szeretnénk. Ezek mellett nem történtek érdemben szabályváltoztatások, sőt, próbálták a lehető legjobban megkötni a fejlesztéseket. Az erőviszonyok ugyanúgy a Mercedes felé fognak hajlani. A Red Bull közelebb lehet, mint valaha, Sergio Pérez is jó igazolásnak tűnik, de nem hiszem, hogy Max Verstappenen kívül bárkinek lehet akár minimális esélye is arra, hogy kihívója legyen a maradó – ha maradó – Hamiltonnak. Utánuk egy nagyobb szakadék lesz, a McLaren a Ferrarival fej fej mellett harcolhat a konstruktőri bajnokság harmadik helyéért, nagyon kicsit lehet mögöttük az Aston Martin és a Renault-ból születő Alpine hátránya. Sokkal inkább várom 2022-t, amikorra tényleg minden felbolydulhat. Ezúttal viszont inkább csak abban reménykedem, hogy a hungaroringi versenyhétvége környékén – amely ugye nem épp a szezon hajrája – nem lesz már matematikailag is biztos Hamilton nyolcadik világbajnoki címe. Azt remélem, hogy lesznek olyan bolond futamok, mint volt Portimaóban, lesznek trükkös gumik, esetleg új futamgyőztesek, mint legutóbb Pérez és Gasly.

Bereznay Dániel 2019-ben az összetett 3. helyén zárt (Fotó: sauber-group.com)
Bereznay Dániel 2019-ben az összetett 3. helyén zárt (Fotó: sauber-group.com)

– És önmagától az e-sportbajnokságban?
– Ami biztos, hogy jövő ősszel már a játék új verziójával fogunk versenyezni. Azt pedig lehetetlen most megmondani, hogy mennyire fog az a stílusomhoz passzolni. Nem tudjuk, mennyit változik az irányításfizika, a beállítások, szóval korai lenne megsaccolni, mit várhatok magamtól. Nem tudom, hogy csapat szinten a legjobb beállítások közül mi mindent tudunk megtalálni elég gyorsan. Úgy érzem, számomra kedvez, ha a játék minél realisztikusabb, az elmúlt években sokat fejlődött ilyen szempontból a program, így remélem, ezúttal is ebbe az irányba haladnak tovább a fejlesztők. Ha mégis mondanom kellene egy célt, akkor az az lenne, hogy az adott pályán elért egyéni legjobb időimhez a versenyeken legyek sokkal közelebb, mint a hátunk mögött hagyott idényben tudtam lenni.

– Rengeteg szimulátorosból lett később autóversenyző. Bereznay Danit láthatjuk majd valamelyik fizikai szériában?
– Jó lenne igazi versenyautóba ülni, csak az Magyarországon úgy néz ki, hogy marha sokat fizetsz. Kivéve, ha brutálisan tehetséges és brutálisan szerencsés vagy egyszerre. Nekem jelenleg fizetnek azért, hogy versenyezzek, emellett azt hiszem, mi most történelmet írunk. Az F1-es e-sportbajnoksággal valami olyannak vagyok a részese, ami korábban még senkivel nem történt meg. Még egy elsőkerék meghajtású Suzuki Swift-kupában is versenyeznék, akár ingyen is, ha ez nem kompromittálná a F1-es e-sportpályafutásomat. Viszont azért kockáztatni és áldozatokat hozni a jelenlegi karrieremben, hogy egy kevésbé követett versenysorozatban, fizetős pilótaként részt vegyek úgy érzem, most visszalépés lenne. Még akkor is, ha a szimulátorozást vetem össze a valódi autókkal. Egyébként vezetek én versenyszerűen, csak nem egy állandó mezőny tagjaként, ha úgy van, a pályanapokon bármikor róhatom a köröket, ahol a saját legjobb időimmel versenyezhetek. Másfelől Kiss Norbival épp most vágunk bele az élményautóztatásba egy BMW M4-essel és egy M8 Competitionnel, így ez a jellegű vezetésélmény is meglesz.

– Akad, aki még mindig az RTL Klub zenei tehetségkutatójából, az X-Faktorból ismeri fel, mint inkább az e-sportolói pályafutása miatt?
– Ma már azért többen ismernek meg az e-sportból. Nyilván egy ideig élt a tehetségkutatós vonal, de igazából amilyen hamar képernyőre került, olyan hamar feledésbe is merült a nevem. Ennek valamilyen szinten örülök, mivel már nem annyira szeretném, ha arra asszociálnának az emberek. Nem azért, mert az rossz, hanem mert egyszerűen önmagamat is inkább tartom ma már versenyzőnek, mint zenésznek.

– Vloggerként és televíziós szakértőként is gyakran találkozunk a nevével, ezeket mennyire élvezi? Mi motiválja? Akár a YouTube-on, akár a közösségi oldalakon való „hivatalos” jelenlét nélkül el lehet még képzelni a szimulátoros karriert?
– Egyszerre vonz, hogy beszélhetek valami olyanról, ami érdekel és fontos számomra és persze az is igaz, hogy pénzkereseti lehetőséget is nyújt a vloggerkedés. Mindig is érdekeltek az ilyen lehetőségek, tizenkét éves voltam, amikor létrehoztam a YouTube-csatornámat. Néztek talán ötvenen, abból egy fillért nem lehetett keresni, de így is csináltam napi szinten a videókat, mivel szerettem. Szerettem az embereknek megmutatni érdekes dolgokat, elmesélni az én perspektívámat. Szeretem a média világát, a tartalomkészítés világát. Éppen ezért örülök, ha a tévébe is hívnak, akár kommentátorként, akár szakértőként. Persze, az is számít ma már, hogy ebből lehet keresni. Mint szimulátoros akkor lennék a leghatékonyabb, ha egész nap mást sem csinálnék, mint ennék, aludnék, edzenék és gyakorolnék. Arra kellene egyedül figyelnem, hogy tényleg egészséges legyek emellett és valószínűleg gyorsabb lehetnék, mint most. Viszont szükség van arra, hogy az ember több lábon álljon. Ez igaz rám is. Mint mondtam, egyre több és több ember jelentkezik az F1 e-sportbajnokságába is, egyszerűen lecserélhetők vagyunk. Ha van nálad húsz jobb, nem leszel a mezőnyben. Hiába vagy a legjobb egy százalékban, a legjobb egyszázad százalék sem garancia, amit tényleg, nagyon durva így kimondani is. Kell, hogy az embert más is foglalkoztassa, kell, hogy más kereseti lehetősége is legyen. Én ezt szeretem, és még egyszer mondom, nagyon szerencsésnek tarom magam, hogy abból élek, amit szeretek, nem pedig nyolc órában dolgozom bárhol másutt, mert akkor nem lehetnék e-sportoló. Aki nem áldozza rá erre az életét, az nem fog bekerülni a profik mezőnyébe.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik