Kiléphet idén a mobilpiacról az LG

LG, Wing, Okostelefon, különleges, elforgatható, kijelző
Így is lehet rajta böngészni.
Vágólapra másolva!
Elfogyott a türelem az évek óta veszteséges részlegével szemben.
Vágólapra másolva!

A világ első feltekerhető kijelzős okostelefonját idén piacra dobni kívánó LG Mobile az utóbbi bő egy évben a feléledés egyértelmű jeleit mutatta, azonban öt évnyi és 4,5 milliárd dolláros veszteségtermelés után ennek ellenére elfogyott a türelem a részleggel szemben.

LG Wing Forrás: Origo

Az LG Electronics anyacég Kwon Bong-seok elnök-vezérigazgatója szerdán mellbevágó tájékoztatást küldött szét a vállalaton belül. A The Korea Herald birtokába jutott, mostanra megerősített hitelességű e-mail szerint egyre kegyetlenebb a küzdelem az okostelefonok piacán, így eljött az idő az LG számára, hogy a céljait leginkább szolgáló, kemény döntéseket hozzon a piaci jelenléte kapcsán. Döntés még nem született ennek a mikéntjéről, azonban bármi megtörténhet: a divízió méretének csökkentése, a részleg eladása, vagy akár a szimpla megszüntetése is szóba jöhet.

A The Verge-nek adott további kommentárjában az LG közölte, hogy ilyen vagy olyan módon, de a vállalat felsővezetése még a 2021-es évben megoldást kíván találni a rosszul teljesítő okostelefonos részleg által jelentett problémára.

Az ügy érdekessége, hogy egy héttel ezelőtt a dél-koreai TheElec publikáció már beszámolt a helyzetről, azonban akkor az LG „teljesen hamisnak és alaptalannak" titulálta a híresztelést.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!