Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Munkaerőhiány miatt emelkedhetnek a lakásárak

Vélhetőleg nőni fog az új építésű lakások ára az idén, mert a munkaerőhiány miatt nagyobb költséggel jár az építkezés - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője vasárnap az M1 aktuális csatornán.

images

Hozzátette, a sok új lakás azonban hozzájárul a magyar ingatlanállomány egészének minőségi javulásához, hiszen ezek a lakások, házak később a használtlakás-piacon fognak megjelenni.

Elmondta, tavaly több mint 30 ezer építési engedélyt adtak ki, ami két és félszerese az egy évvel korábbinak. Ez azt jelenti, hogy még nagyobb növekedés várható 1-2 év múlva, amikor átadják ezeket a lakásokat.

Balogh László ismertette, februárban 68 százalékkal több lakást kínáltak megvételre, mint egy évvel korábban, hozzátéve, hogy sok esetben tervekről van szó, amelyek még építési engedélyezés alatt állnak. Kitért arra, hogy a családi ház építésében gondolkodók szerencsésebb helyzetben vannak, mert kisebb kivitelező csapatokat könnyebb találni, mint a nagyobb volumenű projektekhez.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk