szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Naprendszer keletkezése körüli időből származó, 4,6 milliárd éves talajmintákkal szombaton visszatér a Földre a Hajabusza-2 japán űrszonda űrkapszulája - közölte a Jaxa japán űrügynökség.

A Naprendszer keletkezése körüli időből származó, 4,6 milliárd éves talajmintákkal szombaton visszatér a Földre a Hajabusza-2 japán űrszonda űrkapszulája - közölte a Jaxa japán űrügynökség.
A kapszula a Földtől 220 ezer kilométeres magasságban sikeresen levált az űrszondáról, és a tervek szerint közép-európai idő szerint szombat este landol az ausztráliai sivatagban.
Az óriási érdeklődéssel várt kapszula kétféle talajmintát szállít: egy olyat, amely a Ryugu aszteroida felszínéről származik és egy másikat, amelyet az aszteroida felszíne alól vett. A kutatókat elsősorban ez utóbbiak érdeklik, mert ezeket nem érték az űrből érkező sugárzás és egyéb környezeti tényezők hatásai.
Josikava Makoto, a Hajabusza-2 misszió projektvezetője elmondta: a tudósokat elsősorban a talajmintában lévő szerves anyagok elemzése hozza lázba.
"A szerves anyagokból ered a Földön az élet, de még mindig nem tudjuk, honnan származnak. Reméljük, hogy a Hajabusza-2 által lehozott szerves anyagok részleteiből információt kapunk a Naprendszer eredetéről és arról, hogyan alakult ki az élet a Földön" - mondta Josikava.
A Jaxa irányítóközpontjában üdvrivalgás fogadta a kapszula sikeres leválását.
Az értékes talajmintát szállító, mindössze 40 centiméter átmérőjű kapszula tűzgolyóvá válik, amikor belép a Föld légkörébe. Nagyjából 10 ezer méteres magasságban kinyílik egy ejtőernyő, és a kapszula közép-európai idő szerint este hét óra körül landol Ausztrália déli részén. A térségben drónok és helikopterek, az űrből műholdak próbálják majd befogni a kapszula által kibocsátott rádiójeleket, hogy mielőbb ráakadjanak az eszközre a sivatagban.
A tervek szerint ezután a kapszulát repülőgéppel Japánba szállítják, és majd csak ott fogják felnyitni, hogy elkezdjék a talajminták elemzését.
A Hajabusza-2 űrszonda a kapszula leválása után ismét távolodni kezdett a Földtől, hogy felvételeket készítsen a kapszuláról. Ezután útnak indul egy másik, a Földhöz közeledő, "1998KY26" aszteroidához, amelyet a tervek szerint tíz év múlva ér el.

A kapszula a Földtől 220 ezer kilométeres magasságban sikeresen levált az űrszondáról, és a tervek szerint közép-európai idő szerint szombat este landol az ausztráliai sivatagban.

Az óriási érdeklődéssel várt kapszula kétféle talajmintát szállít: egy olyat, amely a Ryugu aszteroida felszínéről származik és egy másikat, amelyet az aszteroida felszíne alól vett. A kutatókat elsősorban ez utóbbiak érdeklik, mert ezeket nem érték az űrből érkező sugárzás és egyéb környezeti tényezők hatásai.

JAXA

Josikava Makoto, a Hajabusza-2 misszió projektvezetője elmondta: a tudósokat elsősorban a talajmintában lévő szerves anyagok elemzése hozza lázba. "A szerves anyagokból ered a Földön az élet, de még mindig nem tudjuk, honnan származnak. Reméljük, hogy a Hajabusza-2 által lehozott szerves anyagok részleteiből információt kapunk a Naprendszer eredetéről és arról, hogyan alakult ki az élet a Földön" - mondta Josikava.

A Jaxa irányítóközpontjában üdvrivalgás fogadta a kapszula sikeres leválását.

Az értékes talajmintát szállító, mindössze 40 centiméter átmérőjű kapszula tűzgolyóvá válik, amikor belép a Föld légkörébe. Nagyjából 10 ezer méteres magasságban kinyílik egy ejtőernyő, és a kapszula közép-európai idő szerint este hét óra körül landol Ausztrália déli részén. A térségben drónok és helikopterek, az űrből műholdak próbálják majd befogni a kapszula által kibocsátott rádiójeleket, hogy mielőbb ráakadjanak az eszközre a sivatagban. A tervek szerint ezután a kapszulát repülőgéppel Japánba szállítják, és majd csak ott fogják felnyitni, hogy elkezdjék a talajminták elemzését.

A Hajabusza-2 űrszonda a kapszula leválása után ismét távolodni kezdett a Földtől, hogy felvételeket készítsen a kapszuláról. Ezután útnak indul egy másik, a Földhöz közeledő, "1998KY26" aszteroidához, amelyet a tervek szerint tíz év múlva ér el.

Ma 60 éves az előre-hátra billegő, gitározó nemzeti kincs, Kispál András

Ma 60 éves az előre-hátra billegő, gitározó nemzeti kincs, Kispál András

Mindenki megkapja a mobiljára a YouTube egyik legjobb funkcióját

Mindenki megkapja a mobiljára a YouTube egyik legjobb funkcióját

A Jézusról szóló film után Scorsese most szentekről készít dokusorozatot

A Jézusról szóló film után Scorsese most szentekről készít dokusorozatot

Lázár János fennhatósága alá került az állami közraktár

Lázár János fennhatósága alá került az állami közraktár