Aktuális

Sokkot kapott a vőlegény, amikor megtudta leendő családja bizarr rituáléját

Bors

Létrehozva: 2020.10.30.

Forrás: Pexels

A Redditen panaszolta el korántsem hétköznapi élményeit egy 23 éves, esküvője előtt álló férfi. Mint írja: olyan helyzetbe keveredett, amit csak nagyon nehezen képes feldolgozni, leendő felesége ugyanis nemrég elárulta neki a bizarr rituálét, amelyet családja már generációk óta művel egy-egy házasságkötés, pontosabban nászéjszaka alkalmával.

Amióta eljegyeztem a barátnőm, a családja furcsa vicceket mond a nászéjszakánkkal kapcsolatban. Ez csak azért meglepő, mert biztos vagyok benne, hogy tisztában vannak a ténnyel, hogy aludtunk már együtt – kezdte a vőlegény.

Nemrég leültünk megbeszélni az esküvői terveinket, és ha majd lehet újra utazni, hová kéne menni nászútra. Miközben felhoztam pár ötletet, a menyasszonyom félbeszakított, és azt mondta: „rögtön úgysem fog kelleni egy nászutas lakosztály” – folytatta a férfi, aki hozzátette: ez már egy intő jel volt arra, hogy valami nagyon nem stimmel.

Miután a már kellően kétségbeesett férfi magyarázatot kért, szerelme kifejtette a furcsa szokást, amit családja már generációk óta tart.

A férfi és a nő a család legnagyobb hálószobájában „beteljesítik” a frigyet, miközben a család minden tagja az ajtó másik felén várja, hogy végezzenek. Az aktus után le kell vágniuk egy darabot a lepedőből, amit aztán egy nagy lepelhez varrnak. Ezt az anyagot már generációk óta gyarapítják saját lepedődarabjaikkal a friss házasok.

Miután ezt elmondta, láttam a barátnőmön, hogy rosszul érzi magát. Hozzátette: ha ez engem zavar, elég csak úgy csinálnunk, hogy megtörtént a dolog. Most mégis mit kéne csinálnom? – tette fel a nagy kérdést a bejegyzés szerzője.

A kommentszekcióban sem tudtak érdemleges választ adni a sokkoló történetre.

„Ha ezt bevállalod, az csak a kezdet lesz. Számíts rá, hogy a jövőben is feszegetni fogják a határokat…”

„Állj ki magadért, mondj nemet, vagy szokj hozzá, hogy a hagyományaidat nem magad hozod majd”

„Mondd nekik, hogy megteszed 100 szarvasmarháért, egy fehér ménért és egy hektár szántóföldért!”

– írták kétségbeesett férfinak.

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713446711
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136266_auto_resized.png
metropol.hu

„Pokolian jól játszott” – Edzője áradozik a magyar fociválogatott sztárjáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129064_auto_resized.png
hirtv.hu

Menczer Tamás: Ilyet csak egy tróger csinál + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109457_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Óriási felháborodást válott ki a Tesco legújabb lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140764_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kitörhet a harmadik világháború Zelenszkij kérésére? + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27185_resized.jpg?avcount=1713446711
origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713446711
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713446711
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2j4WjlDTByt1AELMJef6jQKpFHH6SgkBUQknDCgEnf4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNjZDNlMjYzNjA2YzRiNGQ5MGFlOWJkZTQzNTE1YWIy.jpg
Politika

Hídpénzbotrány: Lassan kirajzolódik a pénz útja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül