Még mindig felfelé mennek a Spotify-számok

Nem örül a szolgáltató az egyre erősebb konkurenciának, ám a felhasználói statisztika továbbra is mellettük szól.

Kissé hisztiszerűnek érződött az a közlemény, amit a Spotify adott ki az Apple One bejelentése után, és bár azt még mindig nem lehet tudni, hogy hosszú távon milyen hatást vált ki a piacból a cupertinóiak nagyon jól kitalált, komplex szolgáltatása, a Spotify most még egyáltalán nem lehet szomorú a számok miatt, sőt!


[+]

320 millióra nőtt aktív felhasználóik száma, ebből 144 millió prémium előfizetőjük van, és 185 millió felhasználó a reklámok hallgatásával támogatja a céget. A tavalyi év hasonló szakaszához viszonyítva az össz-számok 29%-ot növekedtek, de az idei második, tehát előző mért negyedévhez képest is 7%-ot fejlődtek. Továbbra is a Spotify a legnagyobb zenei szolgáltató, az Apple Music utolsó, nyári közleményében még 60 millió felhasználónál jártak, amit a Spotify már csak a fizetős ügyfelek tekintetében is duplázott akkor. Százalékosan nézve, európai szinten 34% áll a Spotify mellett a felhasználók közül, és az amerikai piacokon is 22-25%-ot tud magáénak, míg világszinten 19%-os a részesedése. A több mint 92 piacon jelen lévő szolgáltató mostanra 60 millió körüli zeneszámot oszt meg a platformon.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés