Fordulat: ismét kaphat chipeket a Huawei?

Kijelző, kameraszenzor és chipgyártó partnerek is olyan információt kaptak, miszerint hamarosan újra kereskedhetnek a Huawei-jel, amennyiben komponenseik nem érdekeltek az 5G-ben.

Hirdetés

Meglepő fordulat állt be a Huawei kontra USA témakörben, napokkal az amerikai választások előtt: enyhíthet a nyugati nagyhatalom a kínai óriás ellen hozott szankciókon, hogy ezzel javítson az amerikai vállalatok gazdasági mutatóin. Mint ismeretes: előbb az amerikai cégek lettek eltiltva a Huawei-jel való kereskedéstől (tisztelet a ritka kivételnek, pl. Microsoft), szeptember közepétől aztán megszakadt a Huawei és minden olyan nemzetközi beszállítópartner kapcsolata, amelyik a komponensgyártáshoz amerikai technológiákat használ.

A Mate 40 Pro úgy mutatkozott be, hogy akár az utolsó androidos Huawei csúcskészülék lehet
A Mate 40 Pro úgy mutatkozott be, hogy akár az utolsó androidos Huawei csúcskészülék lehet [+]

Ezt leginkább a Huawei HiSilicon részlege szenvedte meg: állítólag igen kevés 5 nm-es Kirin 9000 chipet sikerült leszállítani a sencsenieknek, és a többi SoC-ből felhalmozott készlet is elfogy előbb-utóbb. Ezen felül potenciálisan a kijelzők, a kameraszenzorok és egyéb komponensek oldaláról is komoly falakba ütközhetnek a Huawei-nél, bár erről eddig kevesebb szó esett. Az elmúlt 48 órában azonban fordulat állt be: egyfelől engedélyt kapott a Samsung kijelzőpanelek, a Sony és az OmniVision pedig kameraszenzorok szállítására, írja a Nikkei Asia. A Sonyval való partnerség különösen fontos, mert Google csomag hiányában a kamera a Huawei mobilok legfőbb vonzereje, a japánok pedig tetemes részt vállaltak a remek minőség hardveres biztosításában.

Remek mobil SoC lett a Kirin 9000, ám nem sikerült kellő mennyiséget legyártani belőle a szankciók életbe lépésééig
Remek mobil SoC lett a Kirin 9000, ám nem sikerült kellő mennyiséget legyártani belőle a szankciók életbe lépésééig [+]

Ennél is fontosabbak a Financial Times értesülései, miszerint több chipgyártó felé is azt kommunikálta az Egyesült Államok, hogy bár a szankciók maradnak, hamarosan kereskedelmi licencet kaphatnak azok a vállalatok, amelyek igazolják, hogy a leszállítandó komponensek nem az 5G hálózatokkal kapcsolatosak. Az mondjuk nem teljesen egyértelmű, hogy ennek hatálya alá csak a hálózatkiépítési eszközök esnek (ez az USA és több ország legfőbb kifogási területe, azzal vádolva a Huawei-t, hogy a berendezéseken keresztül adatok szivároghatnak a kommunista hatalom felé), avagy a mobilchipek és 5G modemek is érintettek. Az AndroidAuthority szerint a tiltás inkább a hálózati eszközökre vonatkozik, ami pozitív hír a Kirin és egyéb mobilhardverek leszállítását illetően.

A TSMC volt a Huawei legfőbb chipgyártó partnere, ám szeptember 15-étől nem szállíthat komponenseket – hamarosan mégis?
A TSMC volt a Huawei legfőbb chipgyártó partnere, ám szeptember 15-étől nem szállíthat komponenseket – hamarosan mégis? (forrás: Wccftech) [+]

Persze nem lehet a gyártósorokat az egyik pillanatról a másikra csak úgy átállítani, és a hónapokkal ezelőtt hozott tiltások után nyilván a TSMC is lekötötte az addig a Huawei számára tartogatott 5 és 7 nm-es kapacitását. Egyelőre pedig a chipgyártók név nélkül nyilatkoztak a Financial Timesnak, azaz a szankciók enyhítése, vagyis pontosabban a kereskedelmi licencek kiadása nem hivatalos. Az ráadásul eggyel összetettebb kérdés, hogy ha némi enyhítés valóban lesz a vasszigoron a mobilkészülékeket illetően, vajon a Google-licenc is visszakerül-e?

A Huawei gőzerővel fejleszti a HarmonyOS-t és akár jövőre válthatja a telefonjain az Androidot
A Huawei gőzerővel fejleszti a HarmonyOS-t és akár jövőre válthatja a telefonjain az Androidot (forrás: HuaweiCentral) [+]

A Microsoft szintén amerikai tulajdonú vállalat, mégis megkapta az engedélyt, hogy a Huawei és Honor laptopok használhatják a Windowst, az Office-t és a felhőszolgáltatásokat, éppen ezért nem lehetetlen a Play Szolgáltatások elérésének engedélyezése. Csakhogy bő egy évvel az után, hogy a Huawei 100%-kal ráfeküdt a HMS ökoszisztémára, egyre több Google-alternatívával és partnerrel, a HarmonyOS operációs rendszer fejlesztése pedig olyannyira előrehaladott állapotban van, hogy akár a Mate 40 család lehet az utolsó androidos csúcskészülék, kérdéses, hogy kész-e a vállalat az amerikaiak csettintésére hátraarcot fordítani, avagy elkötelezett saját csapásiránya mellett, hogy a jövőben ne szenvedjen meg újabb fordulatokat. A hangulatot és az orientációt a november 3-ai választások kimenetele is döntően befolyásolhatja, éppen ezért nem várható elsietett döntések meghozatala.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés