Ferencváros;stadion;Bajnokok Ligája;nézők;

2020-10-01 19:59:51

Döntött az UEFA: nézők előtt játszhat Ronaldo és Messi az Üllői úton

Vége a zártkapus meccseknek.

Ez azt jelenti, hogy a Ferencváros, amely a Juventus, az FC Barcelona és a Dinamo Kijev csapatát is vendégül látja majd a BL csoportkörében, nagyjából 7 ezer szurkolót engedhet be a Groupama Arénába. Ugyanakkor a klub sportigazgatója Hajnal Tamás az állami sportcsatorna műsorában arról beszélt, tárgyalnak a Puskás Arénával, hogy ott játszhassák a hazai meccseket. 

A végső döntést minden esetben az illetékes helyi hatóság mondja ki, vendégszurkolók viszont nem lehetnek egyik arénában sem az UEFA rendelkezései szerint.

Az UEFA égisze alatt március közepe óta valamennyi mérkőzést zárt kapuk mögött játszották le a koronavírus-járvány miatt, az egyetlen kivétel a budapesti Puskás Arénában múlt csütörtökön rendezett Bayern München-Sevilla európai Szuperkupa-találkozó volt, melyen éppen azt tesztelték, hogy a nézők milyen körülmények között látogathatják újra a nemzetközi meccseket.

Ez azt jelenti, hogy a Barcelona és a Juventus sztárjai is nézők előtt léphetnek pályára a Ferencváros ellen. ellen. Mint ahogy a Népszava is beszámolt róla, bombaerős csoportba került a Fradi. Ennek köszönhetően Messi és Ronaldo is Budapesten fog játszani.