GIRO D’ITALIA 2020

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2020.09.30. 14:47
null
<a href="http://www.nemzetisport.hu/data/cikk/2/78/69/19/cikk_2786919/giro_2020_terkep.jpg" target="_blank"><strong>A NAGYOBB FELBONTÁSÉRT KATTINTSON A KÉPRE!</strong></a>

 

A 103. Giro d'Italia az eredeti tervek szerint május 9-én Budapesten rajtolt volna, és az első három szakasznak Magyarország adott volna otthont. Az olasz körversenyt végül a koronavírus-járvány miatt elhalasztották, de a szervezők korábbi bejelentése szerint a magyarországi etapok törlése ellenére a Giro a hagyományoknak megfelelően ugyanúgy 21 etapból áll majd október 3. és 25. között, mint korábban. A magyarországiak helyett három új, szicíliai szakaszt iktattak a versenybe.

2007 után ismét szurkolhatunk magyar kerékpárosnak a legnagyobb olasz körversenyen. Bodrogi László után második magyarként Valter Attila indulhat valamelyik háromhetes versenyen, miután a 22 éves, Tour de Hongrie-győztes magyar versenyző bekerült csapata, a CCC nyolcfős Giro d'Italia-keretébe.

Valter Attila a 27. helyen zárta az összetett, míg a legjobb 25 éven aluliak különversenyében a 11. helyen végzett.

A 103. GIRO D’ITALIA PROGRAMJA
szakasztáv
szakasz jellege
szakaszgyőztes
összetettben vezet
1. okt 3. Monreale–Palermo 15.1 km
egyéni időfutam
Filippo GannaFilippo Ganna
2. okt 4. Alcamo–Agrigento 150 km dombos Diego Ulissi Filippo Ganna
3. okt 5. Enna–Etna 150 km hegyi Jonathan Caicedo
Joao Almeida
4. okt 6. Catania–Villafranca Tirrena 140 km sík Arnaud Démare Joao Almeida
5. okt 7. Mileto–Camigliatello Silano 225 km dombos
Filippo Ganna
Joao Almeida
6. okt 8. Castrovillari–Matera 188 km sík Arnaud Démare Joao Almeida
7. okt 9. Matera–Brindisi 143 km sík Arnaud Démare Joao Almeida
8. okt 10. Giovinazzo–Vieste 200 km dombos Alex Dowsett Joao Almeida
9. okt 11. San Salvo–Roccaraso 207 km hegyi Ruben Guerreiro Joao Almeida
okt 12. pihenőnap
10. okt 13. Lanciano–Tortoreto 177 km dombos Peter Sagan Joao Almeida
11. okt 14. Porto Sant'Elpidio–Rimini 182 km sík Arnaud Démare Joao Almeida
12. okt 15. Cesenatico–Cesenatico 204 km dombos Jhonatan Narváez Joao Almeida
13. okt 16. Cervia–Monselice 192 km sík Diego Ulissi
Joao Almeida
14. okt 17. Conegliano–Valdobbiadene 34.1 km egyéni időfutam Filippo Ganna
Joao Almeida
15. okt 18.
Rivolto–Piancavallo 185 km hegyi Tao Geoghegan Hart Joao Almeida
okt 19. pihenőnap
16. okt 20. Udine–San Daniele del Friuli 229 km dombos Jan Tratnik Joao Almeida
17. okt 21. Bassano del Grappa–Madonna di Campiglio 203 km hegyi Ben O'Connor Joao Almeida
18. okt 22. Pinzolo–Laghi di Cancano 207 km hegyi Jai Hindley Wilco Kelderman
19. okt 23. Morbegno–Asti 251 km sík Josef Cerny
Wilco Kelderman
20. okt 24. Alba–Sestriere 181 km hegyi Tao Geoghegan Hart Jai Hindley
21. okt 25. Cernusco sul Naviglio–Milánó 15.7 km egyéni időfutam Filippo Ganna Tao Geoghegan Hart
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik