Orbán: „Közelebb vagyunk ahhoz, hogy legyen vakcina”

  • narancs.hu
  • 2020. szeptember 27.

Belpol

Azt azért nem tudja, hogy mikor lesz.

„A gazdaságot helyre lehet hozni, de az életet nem lehet visszahozni” – mondta Orbán Viktor a Tv2 Tények nevű hírműsorának adott interjújában. A 24.hu szemléje szerint a kormányfő hozzátette, a járvány felszálló ágában vagyunk, a helyzet nehéz, az egészségügyre és az oktatásra nagy nyomás nehezedik most és a következő hónapokban is. Szerinte azért más a védekezés, mert közelebb vagyunk ahhoz, hogy legyen vakcina. „Most sem tudom önnek a ki nem mondott kérdését megválaszolni, hogy mikor lesz vakcina, de közelebb vagyunk hozzá” – mondta Orbán. A miniszterelnök szerint úgy számolnak, hogy legkésőbb a következő év közepén lesz vakcina, de az amerikaiak szerint még idén meglesz.

Orbán Viktor szerint a nyár „csábító, nagy kerítő”, de a tél „lehűti a kedélyeket”, az emberek sokkal inkább betartják a szabályokat ebben az évszakban. Tapasztalatai szerint nehéz az orvosoknak és a nővéreknek, de van mindenhol mindkettőből, és van elegendő eszköz is. Úgy látja, a legnehezebb az ember, ilyenkor átcsoportosítani kell, ami miatt senki sem boldog.

A miniszterelnök szerint több ember dolgozik most Magyarországon, mint májusban, és az isteni segítségnek tekinti. „Nagyon sok pénzt hagytunk a budapesti vállalkozóknál, az egész világon nem nagyon látok erre példát” – szögezte le. A miniszterelnök március-áprilisban aggódott a járvány miatt, akinek még a majdnem százéves nagymamája is él, az édesanyja is majdnem nyolcvan éves. Orbán Viktor szerint az lett volna katasztrófa, ha kiderül, hogy a vírus a gyerekekre is közvetlenül veszélyes. „Családapaként, ha pánikba nem is estem volna, mert azt kizárja a munkaköröm, de nagyon nehéz lett volna” – mondta.

Figyelmébe ajánljuk