Új sláger: Majka & Curtis & Nika – A csúcson túl

Jermaine Jackson és Pia Zadora örök klasszikusát, a „When the Rain Begins to Fall”-t dolgozta fel a két top előadó, a 80-as évek diszkóslágerét pedig nem akármilyen modern köntösbe öltöztették – az ütős rapbetétek és a fülbemászó alap mesteri párosát a fantasztikus hangú Nika, azaz Veres Mónika vokálja teszi még felejthetetlenebbé. Ebben a zenében rendesen benne van a slágerpotenciál!

Majka, azaz Majoros Péter hazánk egyik legnagyobb sztárja, aki műsorvezetői karrierje mellett a magyar zenei szcéna meghatározó alakja is egyben. A sokak által „ózdi fenegyerekként” emlegetett előadó első albuma 2003-ban jelent meg „Az ózdi hős címmel”, ami hatalmas sikert aratott és rövid időn belül aranylemez is lett. Mára már olyan legendás slágerek köthetők nevéhez, mint a YouTube-on közel 50 millió megtekintésnél járó, Curtissel és Király Viktorral közös „Füttyös”, a hollywoodi akciófilmeket idéző, Essemmel készített „Hidegvérrel”, vagy legutóbbi kollabja, a New Level Empire-rel közös lazulós track, az „Újra úton”.

Curtis szintén évek óta hiánypótló szerepet tölt be az itthoni zenei életben. A Majkával közös produkciók mellett szólókarrierjét is sikeresen egyengeti: az utóbbi években több új kiadvánnyal is jelentkezett, amik szinte azonnal közönségkedvencek lettek. Ilyen például a YouTube-on már 8 milliós nézettségű „Lehetne újra Február”, vagy az ugyancsak nagyot menetelő „Nem maradok padlón”.

Az eMeRTon és Fonogram-díjas Nika négy évesen már a Magyar Rádió szignálját énekelte, tagja volt az Operaház gyermekkórusának, majd tizennégy évesen megnyerte első díját egy külföldi fesztiválon. Azóta többszáz slágerben csendült fel a hangja vokalistaként, valamint az ország legnevesebb zenészeivel is színpadra lépett már, 2017-től pedig a PS Produkció társulat tagja is egyben.

A Majka/Curtis párostól már megszokhattuk, hogy elképesztő klipekkel kápráztatják el a nagyérdeműt és most se kellett csalódnunk.
A kisfilm ismét Majka saját rendezése, melyben a vizualitás is nagy szerepet kap: főhőseink a 80-as évek ikonikus ruhadarabjait viselik, miközben a legmenőbb autókkal szállnak versenybe egymással. Vajon ki nyeri a futamot?

A zseniális képi világú klipet, amely már 1. a YouTube trending listáján, itt láthatjátok!

Forrás: Magneoton
Kép: Magneoton



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com