15-20 százalékkal is többet keresnek a hagyományos diákmunkásoknál ezek a fiatalok

2020. augusztus 5. 18:03

A klasszikus diákmunka és a diploma előtti - gyakran kötelező - szakmai gyakorlat hosszú időn keresztül két külön fogalomnak számított. Míg a tipikus diákmunkára diákszövetkezeteken keresztül jelentkeztek a fiatalok, addig szakmai gyakorlati helyet jellemzően maguknak kerestek a képzés végéhez közeledve, a cégek pedig egyedi munkaszerződéssel foglalkoztatták őket. Ez a modell az elmúlt időben megváltozott: egyre több vállalat és diák ismeri fel, hogy gyakornoki munka is vállalható diákszövetkezeten keresztül, sőt ez mindkét félnek megéri.

"Ha egy cég egyetemi, főiskolai tanulmányait folytató hallgatókat, azaz gyakornokokat alkalmaz, jobban megéri diákszövetkezeten keresztül foglalkoztatni őket, hiszen így mentesül a járulékfizetési kötelezettségek alól, másrészt a toborzást, a kiválasztást és a szükséges adminisztrációt a diákszövetkezet átvállalja" - mondta el Tóth Rozália, a naponta közel 5 ezer diákot foglalkoztató Prohuman Diákmunka operatív igazgatója. A vállalaton keresztül tavaly több, mint 11 ezer fiatal talált munkát, közülük sokan gyakornokként.

Bár a diákok korábban inkább egyénileg kerestek maguknak gyakorlati helyet, és ha találtak, akkor egyedi munkaszerződéssel dolgoztak, az utóbbi időben egyre több foglalkoztató szeretné kihasználni a diákszövetkezeti foglalkoztatásban rejlő adó- és járulékelőnyt

 - tette hozzá szakember. A diákmunkásként gyakornokoskodó diák bruttó bérét ugyanis kevesebb közteher terheli, mint ha a cég a saját állományába venné őt. Az iskolaszövetkezetnek nem kell fizetnie a munkáltatói szociális, szakképzési és rehabilitációs hozzájárulást, amit munkaviszonyban igen, a diák bruttó bérét pedig csak az SZJA terheli, nyugdíjjárulék nem. Ez azt jelenti, hogy azonos nettó fizetés esetén a munkáltatónak több, mint 30%-kal többe kerül egy gyakornok, ha saját állományába veszi, mintha iskolaszövetkezeten keresztül alkalmazná.

Nemcsak a cégeknek előnyös ez a felállás: diákszövetkezeten keresztül gyakornokoskodni a fiataloknak is megéri. A diákszövetkezet ugyanis számos vállalattal áll kapcsolatban, így több lehetőség közül választhat, könnyebben találhat számára megfelelő profilú munkahelyet. Másrészt a járulékmenteség miatt a bér is magasabb lehet. Ha pedig mégsem válnak be az együttműködéshez fűzött remények, a diákszövetkezet gyorsan tud segíteni, hogy egy másik vállalatnál újra elhelyezkedjen, vagy akár más jellegű gyakornoki pozícióba kerüljön a hallgató.

15-20 százalékkal keresnek többet a gyakornokok a klasszikus diákmunkához képeset

A gyakornokok a hallgatói jogviszony végéig dolgozhatnak a kedvező konstrukció keretében. Ha továbbtanulnak posztgraduális képzésben, esetleg nekivágnak egy második diplomának, a hallgatói jogviszony is meghosszabbodik. A gyakornoki pozíciókban általában szakirányú képzettséggel rendelkező, idegen nyelveket is beszélő fiatalok dolgoznak. A klasszikusnak számító diákmunkás állásokban a bruttó órabérek 1300 és 1500 forint körül mozognak, a gyakornokok fizetése ennél átlagosan 15-20%-kal magasabb lehet, sőt előfordul - például IT, technológiai vagy mérnöki pozíciókban -, amikor az órabér meghaladja a 2000 forintot is.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A gyakornoki programokban résztvevőket sokkal kevésbé érintette a vírus helyzet

A Prohuman tapasztalatai szerint a járványidőszakban bevezetett munkáltatói válság-intézkedések kevésbé érintették a gyakornoki pozíciókat, mint a klasszikus diákmunkát. A gyakornokokra a legtöbb cégnél ugyanúgy tekintettek, mint a belsős munkatársakra, illetve sokszor a munkakörük is olyan jellegű irodai beosztás, amit a "már nem gyakornok" kollégák is végeznek. Így home office-ban is rengeteg diákmunkás dolgozhatott tovább a karantén alatt, a gyakornoki pozíciók "vírusállóbbnak" bizonyultak, mint a hagyományos diákmunka.

"Jelenleg is közel 1000 fiatal dolgozik gyakornokként a Prohuman Diákmunka kötelékében. A legtöbben IT területen, logisztikai, pénzügyi, sales vagy marketing pozícióban szereznek értékes tapasztalatokat. A legtöbb gyakornok Budapesten dolgozik, hiszen itt működik a legtöbb felsőoktatási intézmény, de a vidéki főiskolákkal és egyetemekkel is kapcsolatban állunk, így országos szinten tudjuk összekötni a fiatalokat és a munkáltatókat egymással" - mondta el Tóth Rozália.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm