×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Az Eelisa része lett a Műegyetem

 

Az európai műszaki diploma rendszerének kialakítását célzó egyetemi szövetség része lett a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BMGE) – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény hétfőn.

Az Európai Mérnöki Tanulás, Innováció és Tudomány Szövetség (Eelisa) hét európai ország nyolc vezető egyetemének részvételével jött létre és a következő három évre ötmillió eurós támogatást nyert közös képzésekre – írták.

A szövetség távlati célja az európai műszaki diploma rendszerének kialakítása, az együttműködés az okos-, zöld és rugalmas városokat (smart, green and resilient cities), illetve az ipar 4.0-t érintő képzések összehangolását is érinti. Az Eelisa-közösség létrehozása ösztönzi a műszaki felsőoktatásban a módszertani kutatásokat és további innovatív képzések bevezetését teszi majd lehetővé – közölték.

A Madridi Műszaki Egyetem vezetésével megvalósuló szövetség a műszaki képzésben résztvevő diákok, kutatók és adminisztratív területen dolgozó munkatársak mobilitását is elősegíti.

A szervezet a mesterképzésekre összpontosítja kezdeti tevékenységét, amelyet a későbbiekben az alap- és a PhD-képzésekre is terveznek kiterjeszteni. A program a felsőoktatás, a gyártástechnológiák, a kutatásfejlesztés terén szerzett tapasztalatok megosztását is célozza.

Az oktatási együttműködések erősítse és kiterjesztése érdekében a szövetség tagjai európai egyetemközi campus létrehozását, a tagok által ajánlott tantárgyak, tevékenységek adatbázisának kialakítását, valamint közös diplomák és bizonyítványok kiadását is tervezik – ismertették.

„A Műegyetem a szövetség keretében elért eredményekkel hozzá kíván járulni mind a hazai, mind a nemzetközi műszaki felsőoktatás általános minőségfejlesztéséhez” – idézte a közlemény Józsa Jánost, a BMGE rektorát.