10 °C Budapest

Ez az ország egyetlen működő szélmalma: a csodájára járnak

2020. július 13. 08:15

Az Alsónyéket és Szegedet összekötő 55-ös főút mentén magasodik az a XIX. század végén épült felsőszentiváni szélmalom, amelyen, sok társához hasonlóan, rendesen nyomott hagyott az idő vasfoga. A molnár szakma múltját feltámasztandó építették újra a község szélmalmát, melynek lapátjai ismét büszkén forognak.

Az épület 1925-től a híres ács-molnár, jeles malomépítő Nagy Torma Vince tulajdonában látta el dolgát, majd később, fia idejében már vitorlák nélkül, mintegy a község bérdarálójaként működött, azt követően pedig raktárként funkcionált. A 2005. évi nyári esőzések következtében előbb az oldalfal, majd a tető is beomlott, sebet ejtve így a falu jelképes építményén, 2010-ben pedig teljesen összedőlt, ezt azonban az önkormányzat nem hagyta annyiban - írja a HelloVidék.

A csonka kúp alakú, bádogtetős építményt régi valójában építették újjá, pótolva a lekerült szélvitorlákat, amit még egy külső, villanyárammal működő motorral is elláttak, hogy szélcsend esetén is őrölni tudjon. Ezzel egyedüliek nemcsak a környéken, hanem az egész országban, hiszen bár az Alföldön is akadnak malmok, például Jánoshalmán, Kiskunhalason, Tataházán és Kiskunfélegyházán, viszont egyik sem működik.

Ha érdekel a teljes cikk, a HelloVidék oldalán elolvashatod. KATT!

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem