szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A 82 éves asszony egy ismerős elmondása szerint attól félt, nem tud vigyázni a gyerekre, aki pénteken kizuhant az ablakból.

Pénteken zuhant ki Kőszegen egy négyéves kislány a második emeletről, miután a 82 éves nagymamája egyedül hagyta a lakásban. A gyerek szerencsére nem a betonra esett, így túlélte a zuhanást. Jelenleg a győri kórházban ápolják, állapota stabil.

A kislány nagymamája a kutyát sétáltatta, ezért hagyta egyedül a gyereket. Egy szemtanú szombaton az RTL Klubnak arról beszélt, a nagymama nem akarta elhinni, hogy az ő unokája kiesett az ablakon, azt mondogatta, biztos csak elesett és föl akarta vinni a lakásba. Mikor kiderült, mekkora a baj, ő is rosszul lett és kórházba kellett vinni.

Az RTL Klub Híradója most a család egyik közeli ismerősével is beszélt, aki úgy tudja, a 82 éves nő többször kérte fiát, ne bízza rá az unokát, mert már idős, hogy rá vigyázzon. Elmondások szerint az apa a nagymama ajtaja elé állította a kislányt, hogy sírjon, amíg be nem engedik.