Emese volt a legducibb lány az osztályban: 34 kilót fogyott, ma már közel 7 ezren követik élhető tanácsai miatt

A 23 éves magyar lány másfél év alatt, edzés nélkül fogyott le.

Emese magyar fogyástörténet
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A tökéletes alak eléréséhez a szakemberek szerint két dolog kell: ahhoz, hogy tartósan és sikeresen csökkenthesd a súlyodat, és elkerülhesd a jojózást, elsősorban kalóriadeficitre van szükség: azaz kevesebb kalóriát kell bevinned, mint amennyit a szervezeted a nap folyamán felhasznál. Másodsorban a rendszeres testmozgás fontos feltétele a tónusos, szép alak kialakításának és megtartásának, ugyanakkor az sem lehetetlen, hogy edzés nélkül fogyjon az ember. Erre az élő példa a 23 éves Emese, aki 34 kilótól szabadult meg úgy, hogy közben semmilyen testmozgást nem végzett.

A fiatal magyar lány 2018-ban döntötte el, hogy végleg leszámol a túlsúllyal, akaraterejének, kitartásának és tudatosságának hála másfél év alatt több mint harminc kilótól szabadult meg.

"Én voltam a legducibb az osztályban"

Emese elárulta, amióta az eszét tudja, súlyproblémákkal küzdött. 13-14 évesen már tudatosult benne, hogy túlsúllyal küzd, mégsem osztotta meg a problémáját senkivel.

ajanlo-ok
Fotó: Kollár Emese

- Általános iskolában én voltam a legducibb lány az osztályban, de ez akkor még annak ellenére sem foglalkoztatott, hogy kaptam pár megjegyzést az osztálytársaimtól a súlyommal kapcsolatban. 13-14 éves koromtól kezdett el igazán zavarni, hogy túlsúlyos vagyok. De ezt a problémámat soha nem osztottam meg senkivel, és azt sem tudtam, hogy kezdhetnék neki egy fogyókúrának - kezdi történetét.

- Ahogy teltek az évek, egyre rosszabbul éreztem magam a bőrömben, ezáltal egyre szégyenlősebbé váltam. A pluszkilók miatt nyaranta bedagadt a bokám, bevizesedett a lábam, és legalább két évig nem strandoltam, kizártnak tartottam, hogy fürdőruhában mutatkozzak - árulta el a Feminának Emese, aki egy családi összejövetelen szembesült azzal, hogy kilencven kilót mutat alatta a mérleg. Mivel semmilyen egészségügyi probléma nem állt a túlsúly mögött, eldöntötte, változtat az életén, és lefogy.

"A csodaszerek nagyon sok pénzembe kerültek"

Kétségbeesésében először mindenféle diétát kipróbált, és "csodaszereket" vásárolt, de ezek önmagukban nem vezettek eredményre, így a sok negatív élmény és sikertelen próbálkozás után teljes életmódváltásba kezdett.

A cikk az ajánló után folytatódik

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

- Eleinte különböző diétákat, kapszulákat és "csodaszereket" próbáltam ki, amik persze nem segítettek, nem beszélve arról, hogy nagyon sok pénzembe kerültek. Segítséget nem kértem senkitől, viszont nagyon sokat foglalkoztam a témával, a szabadidőmben az egészséges táplálkozással kapcsolatos könyveket bújtam, és minden lehetőséget megragadtam, hogy bővítsem a tudástáramat a fogyással, életmódváltással kapcsolatban. Összeállítottam magamnak egy étrendet, amiben a számomra megfelelő mennyiségek - szénhidrátadagok - voltak, és be is tartottam azokat.

- Az étkezésemből kiiktattam a fehér lisztből készült ételeket, tésztákat, péksüteményeket, magas cukor- és zsírtartalmú ételeket, valamin a cukros italokat. 2-3 óránként ettem kisebb adagokat, napi 2-3 liter folyadékot fogyasztottam, és odafigyeltem a megfelelő minőségű és mennyiségű szénhidrátbevitelre - mondja Emese, aki azt is bevallotta, voltak olyan időszakok, amikor stagnált a súlya. Ilyenkor növelte a szénhidrátbevitelt, és nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy fejben is rendbe tegye a fogyásával kapcsolatos célkitűzéseit.

1-ok
Fotó: Kollár Emese

- Az első nagy célom az volt, hogy 70 kilogramm alá menjek. Ez olyannyira sikerült, hogy jelenleg 56 kilogramm vagyok - összesen 34 kilogrammot adtam le. Ami fontos, hogy "útközben" mindig voltak kisebb céljaim. A legnagyobb motivációm a mérleg volt, 2-3 hetente mindig felírtam az aktuális súlyomat. Nagy öröm volt látni, ahogy fokozatosan mentek le a kilók.

"Több oka volt, hogy nem tornáztam"

Emese sikertörténetében az az érdekes, hogy a megfelelő étkezés mellett egyáltalán nem edzett a fogyása során.

- Az, hogy miért nem mozogtam fogyókúra alatt, több oka is volt. Az egyik, hogy a súlyfeleslegemnek köszönhető gátlásaim miatt kellemetlenül éreztem volna magam egy fitneszteremben, a másik, mivel akkor a vendéglátásban dolgoztam, nem éreztem elég lelkierőt magamban, hogy 10-14 óra munka után még elugorjak edzeni. De mindenkit arra biztatok, hogy ha módjában áll, az egészséges táplálkozás mellett végezzen számára megfelelő mozgásformát is - mondta.  

83427799 170999364435869 1279101756250883128 n
Fotó: Kollár Emese

"A fogyásnak köszönhetően megtaláltam az igazi életcélom"

Emese kitartásának köszönhetően nemcsak a túlsúlytól szabadult meg, de megtalálta a neki való életcélt is.

- Büszke vagyok magamra, hogy elértem az "álomsúlyt" és azt, hogy az XL-es ruháimat S-es méretre cseréltem. Még nem vagyok teljesen elégedett magammal, van hová fejlődnöm. Mostanában a testmozgást is beiktattam az életembe az álomalak elérése érdekében.

- A fogyáshoz vezető úton - ha lehet így fogalmazni - az egészséges életmód "szerelmese" lettem, ennek köszönhetően pedig megtaláltam az igazi életcélom is. Az, hogy segítsek másoknak is az életmódváltásban, ezáltal a fogyásban. Létrehoztam az MSELIFESTYLE Facebook-oldalam, ahol összeállítottam nyolc lépést a kezdő életmódváltóknak, folyamatosan osztok meg recepteket, illetve elindítottam egy programot is a fogyni vágyóknak. Jelenleg is minden szabadidőmben továbbképzem magam a megfelelő minőségű segítségnyújtás érdekében - árulta el.

30 kilót adott le Brigi - Ismerd meg az ő történetét is!

Brigi 86 kiló volt, amikor eldöntötte, változtat az életén: 30 kilótól szabadult meg 14 hónap alatt, a túlsúlyt pedig két különböző módszerrel adta le. Életmódtanácsaival és zsírégető edzéseivel ma már ő segít másokon.

30 kilót adott le Brigi egy év alatt, ma XS-es ruhákat hord: zsírégető edzéseket is kifejlesztett a túlsúllyal küzdőknek

Elolvasom

Borító-és ajánlóképek: Kollár Emese

Ezt is szeretjük