13 °C Budapest

Kellene pár millió, de rögtön? Nagy változás robbant be a kölcsönöknél

2020. július 10. 05:39

A járvány alatt látványosan visszaesett a személyi hitelezés, a legfrissebb adatok szerint azonban már májusban újra nagyobb érdeklődés mutatkozott a személyi hitelek iránt. Az igaz, hogy utoljára három évvel ezelőtt volt ilyen alacsony a hitelfelvételi kedv, viszont az MNB által bevezetett THM plafonnak köszönhetően - amely a júniusi alapkamat csökkentésnek köszönhetően már csak 5,75 százalék lehet - a kamatok is rekordalacsonyan vannak, ez pedig meghozta a lakosság kedvét a kölcsönökhöz. Mutatjuk, mennyien használták ki a fantasztikusan alacsony kamatokat májusban, és hogy milyen ajánlatokkal álltak elő a bankok.

Áprilisban hatalmas zuhanást hozott a személyi hitelek felvételében a járvány okán bevezetett korlátozásoknak, a lakosság bizonytalanná váló anyagi helyzetének, és a gazdaság védelme érdekében hozott intézkedéseknek együttes hatása. Ahogy várható volt, az új hitelszerződések összegeiben hatalmas volt a visszaesés, nem csak a személyi kölcsönök, hanem a babaváró és lakáshitelek esetében is, azonban ott mutatkozott meg leggyorsabban a vírus okozta krízis:

Májusban viszont már bekövetkezett a várt felívelés - amelynek egyik oka az lehet, hogy a személyi hitel kamatokat nagyjából a felére vágta vissza a márciusi kormányrendelet, illetve a júniusi alapkamat csökkentés, ez pedig májusra meghozta a lakosság kedvét a kölcsönfelvételhez. Áprilisban ez még azért sem tudta volna korrigálni a visszaesést, mert a THM-plafon bevezetése, azaz március 18-a után a bankok azonnali hatállyal felfüggesztették a fogyasztási hitelek értékesítését, ami több terméknél is megakasztotta az évek óta tartó dinamikus emelkedést. Időbe telt, amíg elő tudtak állni új hiteltermékekkel. Úgy tűnik ez április folyamán sikerült a legtöbb hitelintézetnek, és az ügyfelek megítélése szerint is kedvező kölcsönajánlatokkal álltak elő.

{{EMBED:infogram_ddcb7a89-ba37-4adf-9842-fcdc2bc495c6}}

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb, májusi statisztikái is azt mutatják: a járvány még májusban is nagyban érezteti a hatását a hitelfelvételi kedvet tekintve. Áprilisban a személyi hitelek bezuhanása volt a leglátványosabb, de a májusi adatok szerint a babaváró hitel és a lakáskölcsön felvétel visszaesése sem múlt el nyomtalanul. Látható, hogy amíg a személyi hitelek a rekordalacsony 12,99 milliárd forintról tudtak jelentősen növekedni már májusban 18,68 milliárdra (ez 43,8 százalékos növekedést jelent), addig az újonnan felvett babaváró hitelek mindössze 46,54-re nőttek a 46,01 milliárd forintról. A lakáshitelek pedig tovább zuhannak.

Nézd meg, melyik bank kínálja a számodra legmegfelelőbb személyi kölcsönt ITT!

Ennek magyarázata, hogy amíg a személyi kölcsönökre a járvány szinte azonnal hatással volt, a lakáshitelek és a babaváró hitelek áprilisi statisztikáiban még látszottak az első negyedévben igényelt, de később engedélyezett, kifolyósított kölcsönök. Mivel mind a babaváró támogatás, mind a lakáskölcsön hosszabb átfutási időjűek, ezért amíg a személyi kölcsön kezd felállni a járvány okozta buktából, addig a babavárót és a lakáskölcsönöket csak most - azaz májusban - érte el a krach. (Bár azt hozzá kell tenni, hogy a személyi kölcsönök esésében az is benne volt, illetve van, hogy a válság hatásai is erre a hiteltípusra hatottak a legkedvezőtlenebbül.)

Nyilvánvalóan a márciusban bevezetett THM-plafon, amely júliustól - hála az alapkamat csökkentésnek rekordalacsonyra, 5,75 százalékra mérséklődött, szintén rásegített, hogy májusban már többen vettek fel személyi kölcsönt (- viszont azért a kihelyezett hitelek összege még mindig a 2017. februárban mért hullámvölgy közelében van.) Áprilisban már a személyi hitelek átlagos kamatlába 5,76 százalék volt, májusban pedig 5,79 százalékon alakult.

Fontos tudni, hogy a THM-plafon 5,75 százalékra történő csökkentése, és az átlagos kamatlábak 5,7-5,75 százalékos mértéke közti eltérés elsősorban - nem a bankok közötti versenyből, hanem - abból adódhat, hogy maga a THM, vagyis a Teljes Hiteldíj Mutató nem csak a kamatot, hanem a hitelfelvételhez elengedhetetlen, az ügyfélre háruló összes járulékos költséget is tartalmazza.

Rengeteg az új, kedvezményes személyi kölcsön ajánlat

A júliustól 5,75 százalékos maximális THM-mel igényelhető fogyasztási hiteleknél folyamatosan bővül a termékkínálat: a szabad felhasználású személyi kölcsönök újraindítása volt az első lépés, emellett több hitelintézetnél már hitelkártyát, folyószámlahitelt és áruhitelt is választhatunk. Ezeket a termékeket jelenleg a kedvezményes THM-mel igényelhetjük, jövőre azonban változnak a feltételek, ami a törlesztőrészletek emelkedésével is járhat.

A THM-korlátnak köszönhetően a bankok jelenlegi ajánlatai jelentősen olcsóbbak lettek: a Pénzcentrum kalkulátorában tetszőleges kondíciókkal kalkulálható ki hitelösszegtől, jövedelemtől függően, melyik bank ajánlata lenne az ügyfél számára a legkedvezőbb. Ezek alapján a számítások alapján látható, hogy egy 60 hónapos futamidőre igényelt 1 millió forintos hitelösszeg melyik banknál mekkora törlesztőrészletet eredményezne:

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Azt minden hiteligénylőnek érdemes tudnia, hogy ezek az ajánlatok a jelenleg hatályos rendelet szerint a THM-korlátozásának a végéig szólnak, vagyis 2020. december 31-ig. A kalkulátor azt is megmutatja, később milyen kamatokra lehet számítani. Ebből adódik az az eltérés, hogy bár THM-ek az említett bankoknál 5,7-5,75%-on állnak, a törlesztőrészletek legfeljebb 100 forint eltéréssel szintén hasonlóak, viszont a visszafizetendő összeget tekintve több mint 300 ezer forintos különbség is lehet bank és bank között.

Találd meg a legjobb személyi kölcsön ajánlatot kalkulátorunkkal!

Azt már múlt hónapban is feltételeztük, hogy a kedvező ajánlatok meghozzák a lakosság kedvét a kölcsönök igényléhez. De mivel ezt rengeteg más tényező is befolyásolja, még nem lehet kijelenteni, melyik lakossági hiteltípus kerül ki győztesen - vagy kevésbé nagy veszteségekkel a járvány okozta válságból a májusi adatok tükrében sem. Az valószínű, hogy a személyi hitelek gyorsabban magukhoz térnek majd, és talán a lakáskölcsönökre fogja legjobban rányomni a bélyeget a válság hatása.

Ezt mindenképpen tartsd szem előtt

Nem tudjuk eléggé hangsúlyozni, hogy az alacsonyabb THM jelenlegi ismereteink szerint csak korlátozott ideig, 2020. december 31-ig érvényes, ezt követően a hitel díja a banki hirdetményeknek megfelelő mértékre fog emelkedni. Tehát várhatóan

drágulni fog a havi törlesztőrészlet jövőre.

Így mielőtt fejvesztve rohannák a bankba, hogy személyi kölcsönt igényeljünk, tekintsük át alaposan az ajánlatokat betűről betűre, hogy később ne érjen senkit kellemetlen meglepetés. Az MNB szakértői azt javasolják: jelen helyzetben is alaposan mérlegeljük a lehetőségeinket, ha hitelt szeretnénk felvenni. Amikor pedig azt számoljuk, hogy a törlesztőrészlet belefér-e a havi költségvetésbe, számítsuk bele a jövő évtől várhatóan, emelkedő THM-et is. Szerencsére

a bankoknak kötelező feltüntetniük az ajánlataikban, hogy mekkora THM-re számíthatunk januártól, így aki odafigyel, azt nem érheti meglepetés 2021-ben sem.

A MNB szakértői szerint amennyiben a kalkulációnk szerint belefér a költségvetésünkbe a megemelt THM-mel fizetendő törlesztőrészlet is, és belevágunk a hitelfelvétel folyamatába, érdemes a fix kamatú hiteleket keresni. Több bank kínálatában is vannak olyan személyi kölcsönök, melyek THM-e az év végéig 5,75%, majd januárban növekszik a THM, de onnantól a futamidő végéig nem történik változás, fix marad a kamat. Ez biztosítja, hogy hosszútávon is kiszámítható marad a háztartás havi kiadása.

Most érdemes kiváltanod a kedvezőtlen kölcsönödet! Itt megnézheted, mennyivel fizetnél kevesebbet havonta!

Egy korábbi, kedvezőtlen személyi kölcsön kiváltására alkalmas lehet a THM-kedvezményes hitel a szakértők szerint, de a lakáshitelek cseréjét már nem javasolja a Magyar Nemzeti Bank. Egy lakáshitel összege és futamideje jóval nagyobb lehet, mint egy személyi kölcsöné, emiatt a kiváltással a havi törlesztőrészlet jelentős mértékben megemelkedhet. Egy kedvezőtlen lakáshitelt érdemes egy másik lakáshitel konstrukcióval cserélni.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm