szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Korábban olyan nyilatkozatot tett, amely nem aratott osztatlan sikert az éttermes szakmában.

Koronavírus-járvány
Fellélegezhet kicsit a világ, a Covid-19 ugyan nem tűnt el, de nem keseríti meg a mindennapokat. Ám visszatér-e? És mi van a betegség utóhatásaival? Cikksorozatunkban megtalál mindent, ami a koronavírus-járványról tudnia kell.
Friss cikkek a témában

Egymásnak feszült Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke és az étteremtulajdonos Zsidai Roy. Utóbbi a diningguide.hu-nak adott interjút, amelyben károsnak, és az igazi éttermek ősellenségének nevezte a kiszállítást. Azzal érvelt, hogy egy éttermet meghatároz a hangulata és a sajátos atmoszférája, ahol a munkatársak igazi vendéglátóként fogadják a vendégeket, a kulturális-társadalmi aspektusokkal is rendelkező élményt pedig nem lehet házhoz szállítani.

Az éttermek jótékonykodását pedig úgy jellemezte, hogy ez

olyan mentalitás, mint egy tékozló magyar nábobé, aki elkártyázza a vagyonát,

hiszen ez az a szektor, aminek a bevétele egyik napról a másikra a nullára zuhant. Az éttermek jótékony főzési akcióit pedig a korrekten gazdálkodó helyekkel szemben egyenesen igazságtalannak és irracionálisnak nevezte.

Erre válaszul Hamvas Zoltán úgy reagált, hogy nem most van az ideje a felháborodást keltő nyilatkozatoknak. A reakciójában leírta, hogy „a válsághelyzetek velejárója, hogy azok, akik megtehetik, vagy meg akarják tenni, keresik azokat a lehetőségeket, ahol segíteni tudnak”, és számos példát hozott, amiben neves étteremtulajdonosok és szakácsok így tettek.

A válaszra viszontválasz született: Zsidai Roy szerkesztőségünknek eljuttatott levelében – amelyben Hamvas nyilatkozatát magánvéleménynek nevezi – úgy fogalmaz, a házhoz szállítás egy klasszikus étteremnek csak kiegészítő szolgáltatása lehet, önmagában azt nem tartja el, és hosszú távon kannibalizálja az éttermi piac egyes szegmenseit, aminek sokan eshetnek áldozatául az évek során.

Étteremtulajdonosként, gasztronómiai szakmai szervezeti vezetőként aggaszt, ha valódi éttermek és szakemberek áldozatul essenek a házhoz szállításnak, a házhoz szállító cégeknek és hosszú távon a robotok által gyártott ételeknek

– írta, megjegyezve, hogy az általa működtetett egyik pizzéria jelenleg is szállít házhoz.

Ami pedig a jótékonykodást illeti, megjegyzi, hogy cége és családja is folyamatosan jótékonykodik, számos, főleg gyermekeket támogató szervezettel dolgozik együtt. Hangsúlyozta, hogy a márciusi járványügyi lezáráskor is jótékonykodtak. Majd úgy folytatja, 

amikor pl. a DHL, az Amazon, vagy a Netflix két számjegyű növekedést ér el a karantén miatt, akkor nem gondolom, hogy az árbevételük 99-100%-t elvesztő éttermeknek kellene az utolsó tartalékaikat feléljék. Annak ellenére, hogy van, aki ezt megteheti, talán nem szabadna ez legyen az elvárás.

Szerinte ilyen példátlanul válságos helyzetben az éttermek úgy tehetik a legtöbbet munkahelyeik közép-, hosszú távú megtartása érdekében, ha életben maradnak, és képesek a most következő hosszú veszteséges hónapokat finanszírozni. Hozzáteszi, hogy most összefogásra és kölcsönös támogatásra van szükség, ő pedig próbálja a makrogazdasági, pénzügyi, stratégiai tanácsadói tudást megosztani étteremtulajdonos kollégáival, hogy ezzel segítse a túlélésüket.

Zsidai cégcsoportjához tartozik Budán a Pierrot étterem, a 21 Magyar Vendéglő, Baltazár Budapest Grill & Hotel, Pest-Buda Vendéglő & Hotel, Jamie's Italian, Spíler Buda, valamint a Gozsduban a Spíler Original, Spíler Shanghai, Jamie Oliver's Pizzeria Gozsdu, de Jamie Oliver bécsi étterme is. Az Orbán Ráhellel is jó barátságot ápoló, ingatlanban is utazó Zsidairól néhány éve derült ki például, hogy a budavári önkormányzattól 23 ezer forintért bérelt olyan ingatlant, amivel havi 2,6 milliót kereshet, de korábban arra is fény derült, hogy a szükséges engedélyek nélkül üzemeltette már az éttermeit ellátó konyhát, és a hatóságok számos szabálytalanságot is találtak a konyháján. 

hvg.hu Vállalkozás

Nem csak a Várban tarol Zsidai Roy

Bő százmilliós tendert nyert a Várban is terjeszkedő vendéglős, Zsidai Zoltán Roy. Az Operaháznak és az Erkel Színháznak szállíthat új, illetve használt konyhafelszerelést.