11 °C Budapest

Ennyi magyar utazót már nem rettent vissza a járvány: ezeket a helyeket vették célba

2020. május 28. 10:39

Bár az idei pünkösdi hosszú hétvégén a közvetített forgalom bruttó értéke 60 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, sokan útra kelnek. Beindult az üdülési kedv: 8 nap alatt megduplázódott a hosszú hétvégére megtett foglalások száma. Siófok, Eger, Balatonfüred, Zalakaros és Gyula a legvonzóbb úti célok.

Az idei pünkösd az első igazi hosszú hétvége, hiszen a húsvét és a május elsejei pihenők alatt otthon maradt az ország. A korlátozásokat feloldó intézkedések azonban meghozták a kedvet a kiszabaduláshoz: 8 nap alatt, május 11-18-a között megduplázódott a Szallas.hu-n leadott foglalások száma, ami azóta is exponenciálisan nő.

Idén január 1-je és május 27-e között már 40 százalék alatti az elmaradás tavalyi év ugyanezen időszakához képest a foglalások számát tekintve, holott bő egy hete még a harmadát sem érte el

- mondta Szigetvári József, a Szallas.hu Csoport vezérigazgatója. Bár a számok biztatóak, a közvetített forgalom bruttó értéke még így is 60 százalékkal kevesebb, mint az előző év pünkösdi hosszú hétvégéjén. "Partnereink elmondása alapján a többségük a félház kihasználtságot sem éri el, de még az utolsó pillanatos foglalások módosíthatják az arányt" - tette hozzá a vezérigazgató.

A foglalások kétharmada 50 ezer forint alatti kategóriát képvisel, az átlagos foglalási érték 49 ezer forint, ami mintegy 9 százalékos emelkedés tavalyhoz képest. A legtelítettebb nap május 30-a, szombat lesz. Átlagosan 2 éjszakát üdülünk és 3 főre foglalunk pünkösdkor. A foglalások szállástípusok szerinti eloszlásában a következő sorrend alakult ki: apartmanok (27,31%), vendégházak (19,44%) és panziók (17,64%).

Míg korábban jellemzően a foglalások fele hotelbe szólt, jelenleg alig 30 százalék körüli részt tesznek ki.

A foglalások mintegy kétharmada ellátás nélküli, ötből egy reggelis, 16 százalékuk félpanziós, s csak 1 százalék alatti azoknak az aránya, akik teljes ellátást vagy all inclusive szolgáltatást kértek.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Azok a szálláshelyek tudnak most profitálni, akik előleg és lemondási díj nélkül foglalhatók. Számos további intézkedéssel támogatjuk a biztonságos utazást, mint például a patyolattiszta szűrő bevezetése, ami a 9-es vendégértékelés feletti tisztaságú helyeket jelöli

- mondta Szigetvári József. Az oldal adatai alapján Siófok, Eger, Balatonfüred, Zalakaros és Gyula szálláshelyei iránt érdeklődtek a legtöbben, de Nyíregyháza, Hévíz, Hajdúszoboszló, Miskolctapolca és Pécs is kelendőek.

Az árakat vizsgálva azt látjuk, hogy a hotelek zöme tartja az átlagos szintet, de nem emel az ünnepi időszak miatt

- ismertette a részleteket a vezérigazgató, és hozzátette: akik korábban előírtak minimum 3 éjszakás foglalási időintervallumot, 2 éjszakára csökkentették a limitet.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem