Kovács Kati 25 éve szeretett bele jóképű férjébe - A teniszezővel a sportpályán ismerkedett meg

Kovács Kati a tenisznek köszönheti, hogy találkozott a párjával.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Kovács Kati több mint ötvenéves pályafutása során számos dallal örvendeztette meg a közönséget. Nemcsak tehetséges, de nagyon jó ember is, kedvessége közismert. A koncertekről például addig nem megy haza, amíg az utolsó gyerek is meg nem kapta az autogramját. 

Munkásságáról rengeteget lehet írni, de a magánéletét megőrzi magának, csak ritkán nyilatkozik róla. A társáról is keveset tudni, pedig már 25 éve élnek nagy boldogságban. 

Kovács Kati 25 éve boldog férjével

A Story magazinnak először mesélt arról, hogyan ismerkedtek a párjával - így szereti szólítani, szerinte ez jobban kifejezi az összetartozásukat, mint a férj szó. 

A férfi nem szereti a nyilvánosságot, a kapcsolatuk elején azt kérte, ne kelljen szerepelnie, az énekesnő pedig tiszteletben tartja ezt. A hetilapnak ugyanakkor elmesélte, hogyan ismerkedtek meg, és minek köszönhető, hogy évtizedek múltával is boldogok együtt. 

A 75 éves sztár a tenisz nagy szerelmese, így nem olyan meglepő, hogy a szerelem is a sportpályán talált rá: oda járt játszani, ahol a férfi igazolt teniszjátékos volt. 

- Edzések után gyakran összejártunk egy nagyobb társasággal, és hamar észrevettük, hogy hasonló a gondolkodásunk, a világlátásunk. Akkor szerettem bele, amikor találtunk egy kiscicát az úton, és visszavitte a gazdájához. Ezt követően is folyton lenyűgözött. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Mindketten empatikusak. Az egyik első randijukon a férfi egy idős néninek segített, aki tétovázott a zebránál állva. 

- Ő kiugrott a kocsiból, és átkísérte a hölgyet az úttesten. Akkor azt gondoltam magamban: "Ilyen férfira vágyom." Annyira helyén van az értékrendje!

kovcsa-kati
Fotó: MTVA/Nagy Zoltán

A zenészélet nyüzsgése távol áll tőle, előfordul, hogy az informatikus csak másnap kel fel a gép elől. Nyugodtsága az énekesnőre is jó hatással van, ha túlságosan pörög, vagy aggódik valami miatt. 

- Egy házasság csapatmunka, az összetartozás és odafigyelés elengedhetetlen, és persze a vonzalomról se feledkezzünk meg:

a párom nagyon jóképű, és a hangját is imádom! 

Hobo és gyönyörű felesége, Márta

A Földes László Hobo és húsz évvel fiatalabb felesége közötti kapcsolat kiállta az évtizedek próbáját. 1981 januárjában találkoztak először, amikor Márta 16 éves volt. Bár elemi erővel vonzódtak a másikhoz, a lány fiatal korára való tekintettel kapcsolatuk kimerült a beszélgetésekben, közös ebédekben. Csak azt követően találtak végleg egymásra, hogy mindketten megházasodtak, majd minkét házasság szinte egyszerre ment tönkre. 

Ő Hobo gyönyörű felesége - Márta 28 éve hű társa a 75 éves énekesnek

Hobo felesége mesélt az énekesről, megismerkedésükről és házasságukról.

Elolvasom
Ezt is szeretjük