eur:
393.8
usd:
368.76
bux:
65945.1
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma
Nyitókép: YouTube/BKK

Számos akcióval, online programokkal készül a BKK a gyermeknapi hétvégére

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a biztonságot szem előtt tartva állította össze programkínálatát május utolsó hétvégéjére.

A gyermeknapra a BKK számos akcióval készül. A társaság Facebook-oldalán már meghirdette gyermeknapi rajzpályázatát, amelyre a kisebbek közlekedéssel kapcsolatos alkotásait várja - olvasható a BKK közleményében.

Mint írják, május utolsó vasárnapján, gyermeknapon élő koncertekkel és színházi előadással várják a gyerekeket. Vasárnap 10 órától a Kicsi Gesztenye Klub, délután 16 órától a Rutkai Bori Banda élő koncertjét, valamint 11 órától az Első Magyar Karantén-Színház Alíz csodaországban című előadását a TRIP hajóról - a járványügyi szabályokra való tekintettel - kizárólag a BKK Facebook-oldalán, élő közvetítésben lehet majd követni.

Mint Borsi Dávid, a BKK kommunikációs vezetője a közleményben fogalmaz, a gyerekek számára az utazás maga a varázslat. Ezért a BKK minden évben nagy hangsúlyt fektet arra, hogy május utolsó hétvégéjén ők is aktív résztvevői lehessenek a közösségi közlekedésnek.

Az online programok mellett számos fővárosi járaton várja ünnepi hangbemondás az utazókat: a nagykörúti 4-6-os villamoson péntektől vasárnapig gyerekek mondják be a megállókat, továbbá szinte a teljes hálózaton ismert mesék főhőseinek szinkronhangja köszönti az utazókat vasárnap. "Emellett érdemes lesz figyelni a Rákóczi úti buszjáratok, a budai fonódó villamosok, illetve a 75-ös és a 80-as trolibusz elektronikus kijelzőjét is" - mondta Borsi Dávid.

Ahogy a BKV Zrt. már közölte, a gyermeknapi hétvégétől, május 30-tól újra üzemel a Zugligeti Libegő is, amely júniusban és júliusban hétvégén és ünnepnap várja a látogatókat. A program az ünnepi hétvégén biztosan nagy tömegeket mozgat majd meg, ezért a BKK arra kéri az utazókat, hogy fokozottan ügyeljenek a járványügyi ajánlásokra, a távolságtartással kapcsolatos szabályok betartására - áll a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Magosz: újabb aszály fenyeget, azonnali megoldás kell

Magosz: újabb aszály fenyeget, azonnali megoldás kell

Tartósan vízhiányos időszak kihirdetését kezdeményezte a Belügyminisztériumnál a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége. Aszály ugyan még nincs, viszont az Alföldön március közepe óta kritikus a csapadékhiány – mondta az InfoRádióban Cseh Tibor András, a Magosz főtitkára.

Ennyire vegyes a kép Európában a gázai konfliktussal kapcsolatban

Az öreg kontinensnek közben már nem igazán osztanak lapokat, sokkal inkább a térségi szomszédoknak, illetve az Egyesült Államoknak - vélekedett az InfoRádióban Sayfo Omar (Migrációkutató Intézet). Jól látható szerinte, hogy a kormányok elsődleges célja, hogy a konfliktus ne terjedjen át az utcákra.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
Megint ütöttek egyet a forinton

Megint ütöttek egyet a forinton

Szerdán gyengült a dollár ez elmúlt napok jelentős erősödését követően, ez pedig a forintnak is segített: az euróval szemben a 393-as, a dollárral szemben pedig egészen a 368-as szintekig erősödött vissza a magyar fizetőeszköz. Ezt követően csütörtök reggel is tovább tudott erősödni a forint, egészen 392-ig jutott az euróval szemben, itt azonban elfogyott a lendület és már délelőtt 394 közelébe visszaütötték a magyar fizetőeszközt. Ami a gazdasági eseményeket illeti, csütörtökön az ÁKK kötvényaukciót tart, délután pedig az amerikai lakáspiacról újabb adatot közölnek, utóbbi a monetáris politikai kilátások szempontjából érdekes. Devizapiaci témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×