Jöhet a négynapos munkahét: az új koronavírus-járvány ezt is elintézte?

2020. május 27. 16:34

Az új koronavírus-világjárvány hatására újra fellángoltak a hangok, miszerint nem is lenne annyira ördögtől való dolog bevezetni a négynapos munkahetet, ami természetes háromnapos hétvégéket jelente a munkavállalóknak. Sok tanulmány, és kísérlet is bizonyítja, hogy a váltás igazán jól is elsülhet, a kérdés csak az, elég egy pandémia ahhoz, hogy a cégvezetők, főnökök, tulajdonosok ripsz ropsz megváltoztassák beidegződéseiket - rengetegféle téren-?!

A háromnapos hétvége egyszerűen jobb

- mondja Andrew Yang vállalkozó, CNN politológiai elemzője, korábbi amerikai elnökjelölt, aki szerint a munkáltatóknak komolyan meg kellene fontolniuk a négynapos munkahét bevezetését. Elősegítve ezzel a munkavállalók mentális egészségének maga szinten tartását, illetve további lehetőségeket kínálni azoknak, akik egyedi ütemtervvel, igényekkel rendelkeznek.

A szakember szerint tanulmányok is alátámasztják, hogy a 4 napos munkahét valójában produktívabbá, és szellemileg fittebbé teszi a munkavállalókat. A négynapos munkahét egyébként egyáltalán nem új találmány, de most újra előkerült a közbeszédben az új koronavírus-járvány miatt. Ami úgymond, akár sokkal vonzóbbá is teheti ezt a rendszert mind a munkavállalók, mind a munkáltatók számára.

A Washington Post egyik cikke például számos tanulmányt mutatott be a témában, amik egytől-egyig arról számolnak be, hogy ahol megvalósult a 4 napos munkahét, ott a munkavállalók hatékonyabban teljesítenek, és magasabb munkahelyi elégedettségről számolnak be. Hasonló következtetésre jutott egyébként a Microsoft egyik japán leányvállalatának a kísérlete is.

Ennek kereti között a dolgozók 4 napot dolgoztak, 3 napot pihentek és a termelékenységük 40 százalékkal növekedett. Érdekesség továbbá, hogy az új-zélandi Andrew Barnes Perpetual Garden nevezetű cége teljes egészében átállt a négynapos munkahétre, miután a vezetőség azt találta, hogy ez mind a munkáltató, mind az alkalmazottak számára előnyös.

A home office jövője - Töltsd ki felmérésünket!

De Andrew Yang szerint nem csak a dolgozók mentális egészsége, illetve a termelékenysége növekedése miatt lehet fontos a négynapos munkahét, hanem a szakember szerint ezzel több munkát is teremthetünk. Szerinte ugyanis, ezáltal be lehetne csatornázni olyan embereket is a munka világába, akik a megszokott 5 napos, 40 órás munkarendben nem tudnak munkát végezni.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A koncepcióval foglalkozó kutatások ráadásul arra is rávilágítanak, hogy a négynapos munkahét segíthet bizonyos egyenlőtlenségek felszámolásában. Például elősegítheti a nők egyenlőbb helyzetének megteremtését a munkahelyeken, a gyermekgondozási feladatatok egyenletesebb elosztása révén.

Érdekes egyébként, hogy a témával foglalkozó kutatások arra is rávilágítanak, hogy a négynapos munkahét ott, ahol megvalósult, első sorban munkáltatói kezdeményezésre jött létre, nem pedig, a munkavállalókban megfogant akaratként. Ezek alapján könnyen elképzelhető, hogy a jövőben önmagától is egyre több olyan cég lesz, amelyik az új koronavírus-világjárvány hatására külső nyomás nélkül is előáll majd az ötlettel, mondván a termelékenység növekedésével ő csak nyerhet. Igazi win-win szituáció.

(BusinessInsider)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem