eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar
A Nemzeti Színház épülete Budapesten 2020. február 27-én.
Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Nagy produkciók sokaságával tér vissza a Nemzeti Színház

Kilenc bemutatót tervez a jövő évadban a Vidnyánszky Attila vezette budapesti teátrum, ahol mások mellett Márkó Eszter, Szász János, Eirik Stubo, Aleksandar Popovski és Rátóti Zoltán rendezését is láthatja majd a közönség. Az intézmény igazgatója az InfoRádiónak elmondta, már a színházban zajlanak a próbák.

Vidnyánszky Attila igazgató a színház budapesti sajtótájékoztatóján köszönetet mondott a nézőknek, akik elhanyagolható számban kérték vissza az eladott jegyek árát, ami, mint mondta, azt bizonyítja, hogy ragaszkodnak a színházhoz. Emellett köszönetet mondott munkatársainak, akik ebben a nehéz időszakban is végig helytálltak.

Elmondta, hogy a színház csaknem 20 éves épületében jelenleg átalakítások, karbantartási, felújítási munkálatok zajlanak, de a héten a színészekkel is elkezdik a munkát a színházban.

„Az igazi visszatérés majd akkor lesz, ha végre játszhatunk”

– hangsúlyozta, felidézve, hogy két produkció éppen elkészült, amikor le kellett állni a próbákkal: a Tizenhárom almafa a bemutatóig jutott, a Forró mezők premierjét már nem tudták megtartani.

A jövő évadra visszatérve kiemelte, hogy új szlogenjük lesz: Nemzeti Színház. A nemzet színháza. Mint hozzátette, vidéken, a határon túl, a nemzetközi színtéren is jelen vannak, mindenféle társadalmi réteg, nézői csoport felé nyitnak, fesztiválokat rendeznek. Elindul a Szia színház elnevezésű projekt is, egy színházi ifjúsági alkotóműhely, amelyben gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyerekekkel foglalkoznak.

A tervek szerint a magyar dráma napjához kapcsolódóan szeptember 19-én szerveznék meg a színház nyílt napját, bemutatóval, nyilvános főpróbával. A sok bizonytalanság miatt azonban nem idén ősszel, hanem csak jövő év áprilisában rendezik meg nemzetközi fesztiváljukat, a MITEM-et.

A tervek szerint a 2020/2021 évadban elsőként Márai Sándor Kassai polgárok című művét mutatják be szeptemberben, Szabó K. István rendezésében. Az idén, folytatva az együttműködést a Gyulai Várszínházzal, Márai-napokat tartanak Gyulán, várhatóan augusztus végén – tette hozzá.

A Gobbi Hilda Színpadon Szilágyi Andor Leánder és Lenszirom című mesejátékát állítja színpadra Márkó Eszter, szintén szeptemberi premierrel. Ez az első előadása a színháznak, amely kisgyerekeknek szól – emelte ki Vidnyánszky Attila.

A Gobbi Hilda Színpadon tervezik műsorra tűzni októberben Móricz Zsigmond Forró mezők című művét, amelyet Berettyán Nándor rendez, novemberben pedig Csehov Ivanov című drámáját Szász János rendezésében, aki már több alkalommal is dolgozott Csehov drámáin, de most először rendezi az Ivanovot. Mint Szász János a sajtótájékoztatón elmondta, úgy látja, hogy a karanténhelyzet, az elgondolkodás és bezártság jól hatott a munkára, sokkal bátrabbá és őszintébbé teheti az embert.

Vidnyánszky Attila két nagyszínpadi előadást rendez. William Shakespeare Rómeó és Júlia című darabját decemberben tűzik műsorra. A rendező – aki csaknem 30 éve állított színpadra utoljára Shakespeare-drámát – az élet és halál nagy kérdéseit, a szerelmet középpontba állító darabot sok zenével, tiszta előadásmóddal képzeli el. A liberalizmus diszkrét bája munkacímmel – a Bűnjel-filmre asszociáltatva – készülő produkció bemutatóját az évad második felében tervezik. Mint mondta, Dante Isteni színjátéka és Petronius Satyriconja lesz a darab forrása.

Szabó Magda Az ajtó című regényének színpadi változata 2021-ben Eirik Stubo rendezésében lesz látható, aki videoüzenetében nagy kihívásnak nevezte a történet színpadra állítását. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a regény kiváló alapanyag egy színházi előadáshoz. A főszerepet alakító Udvaros Dorottya kiemelte: a sokrétű történetben két ember között mély érzelmi kötődés alakul ki, amit izgalmas lesz a színpadon ábrázolni. Egy színész számára ez egy olyan feladat, amibe érdemes „belehalni” – fogalmazott.

Az évad második felében lesz még látható Mihail Bulgakov A Mester és Margarita című regényének színpadi változata „a nagyon kelendő” Aleksandar Popovski, a Maribori Szlovén Nemzeti Színház művészeti igazgatója rendezésében, valamint Hubay Miklós Ők tudják, mi a szerelem című műve, amelyet Rátóti Zoltán rendez.

Vidnyánszky Attila a jövőbeni – esetlegesen változó – színházba járási szokásokkal kapcsolatban az InfoRádiónak úgy fogalmazott: homlokegyenest ellentétes információik vannak, így még egy németországi felmérés szerint a nézők bő fele nem szívesen menne idén már előadásra, addig a Müpa bérleteladásai soha nem látott mértéket mutatnak. Mindenesetre abban bízik, hogy az emberekben él a vágy arra, hogy az online térben megvalósult világból a valósba visszatérjenek, és hogy végül

a színház nemhogy veszíteni, hanem nyerni is fog a kialakult helyzetből.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a célja a júniusi, budapesti olimpiai selejtezőn.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×