Így lesz gondoskodó ember a gyerekből: 5 kisállat a lakásba, ami felelősségre tanítja

A gyermeknevelés egyik fontos eszköze a kedvenc állatokkal való együttélés.

GettyImages-885574580
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Szinte nincs olyan gyerek, aki ne rajongana az állatokért, aki ne kérlelné a szülőt egy négylábú, cuki szőrpamacsért.

Akár négylábúról, akár tollas vagy pikkelyes kedvencről van szó, a felelős állattartás révén nem csak a rendszerességet és a felelősséget tanulják meg a gyerekek. Kutatások kimutatták, hogy akik háziállat mellett nevelkednek, az érintkezés során többféle mikroorganizmussal találkoznak, ami miatt később erősebb immunrendszerrel rendelkeznek majd. Nem beszélve arról, hogy a gyerkőcök szociális és érzelmi fejlődésére is rendkívül pozitív hatással lehet egy kis jószág, az állattal való önfeledt játék és bolondozás pedig csökkenti a kicsi frusztrációit, és enyhíti a szorongást.

Hüllő, madár vagy kisemlős?

Iskoláskortól, nagyjából 10-12 éves korban a gyermek már egyre inkább felelősséget vállal, egyre jobban kiveszi a részét a háziállat gondozásából. Egy óvodáskorú hiába könyörög a szülőnek a kisállatért, csak akkor bővüljön a család egy új kedvenccel, ha a szülők is úgy akarják, hiszen jószerivel nekik kell gondoskodniuk róluk.

GettyImages-471435467

Helyszűkében se mondj le arról, hogy a gyereknek saját házi kedvence legyen! Nagyobb állatok nem valók pici lakásba, de így is akad az apróbbak között jócskán, akikből válogathatsz.

Törpenyúl

A törpe- és házinyulak remekül érzik magukat a lakásban, de mivel akár 6-8 évig is elélnek, fontos átgondolni az anyagi vonzatát, és azt, hogy a gyerek évek múltán is gondoskodik-e majd róla. Amennyiben egy tapsifülest választasz a gyerkőcnek, szükség lesz egy megfelelő ketrecre, amit forgáccsal, szalmával bélelhet ki, golyós itatóra, amiben friss vizet kap, az almot pedig egy-két naponta cseréli. Az ellenőrzött minőségű nyúltáp mellett a sárgarépát, a káposzta-, karalábé- és salátalevelet szintén szívesen fogyasztja.

Tengerimalac

A tengerimalac számára az ideális szobahőmérséklet 16 és 24 Celsius-fok között van, a huzatos helyeket nem szereti, ezért közvetlenül ajtó vagy ablak mellé ne tedd őt, de közvetlen napfény sem érheti. A Magyar Tengerimalac-védő Közhasznú Egyesület honlapja szerint ahhoz, hogy a tengerimalac jól érezze magát, egészségesebb és kiegyensúlyozottabb legyen, válassz mellé legalább egy társat. Mivel nagy a mozgásigényük, tartsd minél tágasabb ketrecben – az üvegterrárium vagy műanyagfalú ketrec használata tilos a rossz szellőzésük miatt. Alomként száraz, nagy szemű faforgács használható.

A cikk az ajánló után folytatódik

Hörcsög

Hazánkban a szíriai aranyhörcsög és a dzsungáriai törpehörcsög örvend nagy népszerűségnek, de csupán két-három évig, kizárólag egyedül, magányosan élnek. Mivel rejtőző állatokról van szó, a sűrűn rácsozott lakhelyénél érdemes több kamrás felosztásút választani, ahol nyugodtan elbújhatnak. A futókerékről vagy a tányéros futókorongról se feledkezzetek meg! Szereti a tápokat, a magokat, friss zöldségeket, növényeket és csírákat. 2-3 naponta fehérjét is kaphat lisztkukac vagy egy pici sajt, tejföl formájában.

GettyImages-946557026

Pintyek

A lakásban tartott 10-12 centiméter nagyságú pintyek jó idő esetén a terasz árnyékos részén is helyet kaphatnak. Minden korosztályban bátran ajánlható, hiszen viszonylag "igénytelenek”, persze, ne feledkezzen meg a gyerkőc a tisztításról és a vízcseréről. Magkeverékeket fogyasztanak.

GettyImages-807072894

Halak

Egy akvárium tisztítására megfelelő gondot kell fordítani, hiszen a halacskák tiszta vízben és tündérhínárral, fodros vízikalásszal körbevéve érzik jól magukat. 24-26 Celsius fokos víz az optimális számukra, az akvárium tisztítása pedig legyen a gyerkek feladata, amit heti egyszer elvégez. Arról, hogyan kell helyesen akváriumot takarítani, ebben a cikkünkben olvashatsz.

Minden gyereknek kell egy cica

A gyerekek és a cicák közötti kötődést örökíti meg a következő néhány kép: ha eddig vacilláltatok, legyen-e macskája a gyereknek, most az igen felé billenhet a mérleg nyelve.

Fotók, amik bizonyítják, hogy minden gyereknek kell egy cica

Nézegess képeket!

Elolvasom

Borító-és ajánlóképek: Getty Images Hungary

Ezt is szeretjük