szerző:
MTI / hvg.hu
Tetszett a cikk?

Állítólag azzal fenyegette a futballistákat, hogy ha nemet mondanak neki, akkor kikerülhetnek a nemzeti válogatott keretéből.

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) kilencven napra felfüggesztette Yves Jean-Bartot, a haiti szövetség elnökét, aki ellen vizsgálatot indítottak, mert állítólag szexuálisan zaklatott női játékosokat a közép-amerikai ország válogatottjának edzőközpontjában.

A FIFA hétfői közleménye szerint a kilencven napra szóló szankciót a szervezet etikai bizottsága rendelte el, a folyamatban lévő vizsgálat alatt Jean-Bart sem hazai, sem nemzetközi szinten nem vehet részt semmilyen futballhoz kapcsolódó aktivitásban.

A haiti szövetség elnökét – aki tagadta a vádakat – a FIFA már hétfőn tájékoztatta a döntésről. A Jean-Bartot érintő ügyről először áprilisban a brit The Guardian című napilap írt, és az újság információi szerint az elnök a szövetség FIFA-hozzájárulással és -garanciával épült edzőközpontjában zaklatott több női játékost is.

A vádakat az állítólagos áldozatok, azok barátai és családtagjai is megerősítették hozzátéve, hogy Jean-Bart azzal fenyegette a futballistákat, hogy ha nemet mondanak neki, akkor kikerülhetnek a nemzeti válogatott keretéből. Az elnök azt nyilatkozta a The Guardiannak, hogy nem követett el semmit, szerinte az ügyet azért robbantották ki, hogy instabillá tegyék a haiti szövetséget, valamint az ő elnöki posztját és családi hátterét.

Egy másik ügyben már 2011-ben vizsgálatot indított a szövetség Jean-Bart ellen.

MTI Sport

FIFA: A csapatok meccsenként ötöt cserélhetnek

Egyelőre ideiglenesen engedélyezte a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség a cserék számának emelését. A videóbíróról is döntöttek: mindenki szabadon eldöntheti, hogy használják-e.