Röplabda: befejezte a világ egyik legjobb liberója, Serginho

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.05.03. 17:49
null
Serginho 44 évesen befejezte (Fotó: AFP)
Befejezi sportolói pályafutását a röplabdázó Sérgio Dutra dos Santos, a világ egyik legjobb liberójátékosa.

 

A Serginho becenéven ismert 44 éves brazil kiválóság visszavonulásáról a brazil és az olasz média számolt be vasárnap.

A legutóbb a Ribeirao Preto Volei együttesében szereplő röplabdázó 2004 és 2016 között sorozatban négy olimpiai döntőt játszott a brazil válogatottal, a nyári játékokon két aranyérmet és két ezüstérmet nyert. A legutóbbi, riói olimpián a torna legértékesebb játékosának is megválasztották.

Serginho olimpiai sikerei mellett kétszeres világbajnok, kétszer nyerte meg az egyaránt konföderációs kupának számító Nagy Bajnokok Tornáját és világkupát, a világligából hét aranyérme és három ezüstérme van, míg a dél-amerikai kontinensviadalon ugyancsak hét alkalommal diadalmaskodott a brazil válogatottal, melyet 2001 és 2016 között erősített.

A világligában 2009-ben a legértékesebb játékosnak választották, ez liberónak előtte és azóta sem sikerült.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik