Mit csinál egy színész, ha zárva a színház? Mivel tölti mindennapjait? Mennyire sikerül alkalmazkodnia az új helyzethez? A koronavírus miatt nehéz helyzetbe került a szakma, bizonytalanok a színházak a folytatást illetően, nem is lehetne aktuálisabb a sokszor puffogtatott “mondás”: ez egy kiszolgáltatott szakma. A 061.hu új interjú-sorozatában színészeket kérdezünk arról, hogyan viselik a bezártságot, van-e B-tervük a következő hónapokra. Ezúttal Gubik Petrát, a Budapesti Operettszínház művészét kérdeztük.
 
061.hu
 
A vírushelyzet miatt igen nehéz helyzetbe kerültek a színházak, a művészvilág. A külföldi példákat nézve számítottál-e arra, hogy hamarosan itthon is bezárják a színházakat? Fel lehet-e erre készülni egyáltalán?
Őszintén megmondom, hogy nem. Március 10-én mutattuk be a Boris Vian darabunkat a Kálmán Imre Teátrumban Tajtékos Dalok címmel, Kiss Csaba rendezésében. A színházak 12-én bezártak, az előtte lévő időszakot pedig munkával töltöttük. Teljes erőbedobással készültünk a premierre, a maradék időmben pedig előadásaim voltak, vagy a szinkronban voltam. Nem jutott idő másra. Hallottam a kialakult helyzetről, de amikor szóba került a karantén, nem gondoltam volna, hogy minket is elérhet. Felfoghatatlan. Egészen addig nem hiszed, hogy ilyesmi megtörténhet, amíg azt nem mondják neked egyik napról a másikra, hogy nem kell jönnöd, mert nincs előadás. 
 

Mikor volt az utolsó próba, hogyan köszönt el színészeitől az Operettszínház vezetősége és mennyi időre?
A mi helyzetünkben van valami groteszk. Március 10-én bemutattuk a Tajtékos Dalokat, épp, hogy elkezdtük volna élvezni a játékot máris abbamaradt. Mégis szerencsésnek mondható, hogy mi legalább túlestünk a premier napján, ellenben a La Mancha-s csapattal. Tulajdonképpen írásos formában kaptuk az értesítést, ha jól emlékszem, határozatlan időre sajnos.
 
Mivel töltöd a napjaidat? Hogyan viseled a bezártságot?
Igyekszem pótolni az elmaradott pillanatokat, amit a munkámból fakadó szoros időbeosztás ellehetetlenített. Annyiszor kívántam az utóbbi időben, hogy bárcsak itthon maradhatnék és pihenhetnék kicsit, hát most tessék. Szomorú, hogy ilyen formában kapott kényszerpihenő ez az időszak. Remélem mihamarabb túl leszünk rajta. Addig is elfoglalom magamat. Segítek akinek és ahogyan tudok. Ebben a helyzetben is, mint minden rosszban, van valami jó. A családommal vagyok. Nyelvvizsgára készülök, most tényleg van időm. Kreatívkodom, olvasok, sütök, főzök, takarítok, zongorázom, csupa olyan dolog, amire sokszor már nem jutott idő meg energia. Még a tornázást kéne beiktatni minden napra, de az is meglesz.
 

 
A jelenlegi helyzet komoly próbára teszi az ember lelki teherbíró-képességét. Ez egyénenként változó, valaki rugalmasabb, jobban alkalmazkodik az új helyzetekhez, valaki kevésbé. Te melyik csoportba tartozol?
Nem könnyű hirtelen leállni. Sokszor én is azon kapom magam, hogy nem találom a helyem és haszontalannak érzem magam. Mennék, csinálnám, de ezt most nem lehet. Legalábbis nem olyan formában, ahogyan azt eddig tettük. Ahogyan Charles Darwin mondja: “Nem a legerősebb faj lesz a túlélő, nem is a legintelligensebb, hanem az, amelyik a leggyorsabban képes változni.” Én igyekszem rugalmasságra törekedni és alkalmazkodni. Úgy vélem, nincs helye most az ellenállásnak. Haladni kell, együtt, összetartásban. Itt lenne már az ideje.
 
Szokták mondani, hogy kiszolgáltatott ez a szakma, érdemes több lábon állni. Neked van, vagy volt “B terved”?
Minap elgondolkodtam, hogy eléggé sakk-matt helyzetben vagyok. A másik diplomám, bölcsész végzettség, néprajz, muzeológia szakiránnyal, amivel most nem igazán lennék beljebb. Elgondolkodtam, hogy talán belevágok majd valami újba. Nem kizárt. A tudás csak megerősít, kevesebb nem leszek, de az igazat megvallva abban bízom, terem még nekem babér ebben a világban is, a színpadon játszva.