Mátrai erőmű;Visonta;Mészáros Lőrinc;

2019-11-20 06:20:00

"A gyerekekre azért adjunk maszkot, ha kiengedjük őket az utcára"

Egyre gyanúsabb, hogy emberre mérgező gázok kerülhettek a levegőbe Mészáros Lőrinc mátrai erőműve és keményítőgyára körül.

– Engem nem érdekel, hány százmillió forintot tesz zsebre Mészáros Lőrinc vagy rajta keresztül Orbán Viktor, engem az érdekel, hogy ne haljon meg az unokám, ne legyen rákos a férjem, ne kelljen félelemmel kilépni az ajtón, hogy milyen színű füst szivárog az erőmű kéményéből, vagy milyen bűz lepi el épp a falut – mondja egy idős asszony, miközben a zsebkendőjébe szipog. Visontán, az új sportcsarnok előtt állunk, bentről özönlenek ki épp a gyerekek. A faluban ezerkétszázan laknak, a férfiak többsége az újraállamosítás előtt álló, de most még Mészáros Lőrinc érdekeltségében lévő Opus Global Nyrt. tulajdonában lévő Mátrai Erőmű Zrt.-ben, vagy a szintén ehhez a cégcsoporthoz tartozó, búzafeldolgozással és keményítőgyártással foglalkozó Viresol Kft-ben dolgozik. A visontaiak szerint ez az utóbbi üzem okozta néhány nappal ezelőtt azt az elviselhetetlen bűzt és fojtogató szagot, ami miatt a helyszínen többen rosszul lettek, rosszullétre, hasmenésre, fejfájásra, hányingerre panaszkodtak, ahogy egy helyi fogalmazott: „taknyuk-nyáluk egybefolyt”. A faluban kedden többen arról is meséltek lapunknak, hogy az üzem környékén dolgozók zsebében még a fémpénzek is elszíneződtek – ezt egy, a 444.hu-hoz eljutott levél is megerősítette.

– Tudja, milyen több mázsa rothadó tyúktoll és száz pöcegödör illata? Ilyet képzeljen el maga előtt! Milyen maró hatású gáznak kellett ott keletkeznie, hogy a fémmel ilyen kölcsönhatásba lépjen? És miért próbálja minden hivatalos szerv elmismásolni az ügyet, hogy nincs semmi baj, az emberre nem veszélyesek a gázok? Hát persze, csak hozzátették, hogy a gyerekekre azért adjunk maszkot, ha kiengedjük őket az utcára. Ettől nem nyugodtunk meg! – dohog egy férfi az idősek otthona előtt, ahonnan délidőben sokan az ebédet viszik haza. Köztük van a polgármester, Szarvas László is.

A falu vezetője kérdésünkre csak a hivatalos álláspontot közvetíti, vagyis azt, hogy a hatóságok szerint a légszennyezés mértéke nem haladta meg a határértéket. Szavai szerint az önkormányzat a katasztrófavédelem mobil laborját kérte fel a település belterületén a levegőminőség megvizsgálására. Hozzátette: a polgármesteri hivatalhoz nem érkezett az ügyben semmilyen hivatalos bejelentés vagy feljelentés.  

Azt, hogy a Mészáros Lőrinc-féle keményítőgyár és a technológiai tározó lehetett a hibás, az Átlátszó keddi cikke is megerősíti. Információik szerint az egészségügyi határértéket meghaladó mértékű kénhidrogént és nitrogén-monoxidot, valamint foszfor-hidrogént mutattak ki a gázszivárgásokban, a szennyezés forrása pedig az Őzse-völgyi technológiai víztározóból kivett víz lehet. Február óta ide engedi az elvileg tisztított szennyvizét és csapadékvizét a Viresol Kft. búzafeldolgozója és keményítőgyára is. Hozzátették: a Heves megyei katasztrófavédelem közlésével ellentétben mindhárom gáz rendkívül mérgezőnek számít, a koncentrációtól függő mértékben súlyos egészségkárosodást vagy akár halált is okozhatnak.

Ehhez képest sem a keményítőgyár, sem a Mátrai Erőmű honlapján egyetlen szó sem olvasható a légszennyezésről, az újságírói kérdésekre pedig eddig csak egy szűkszavú közleményben reagáltak. E szerint az Erőmű és az Ipari Park dolgozói az észlelés napján sem voltak veszélyben. A folyamatos légtérelemzési vizsgálatok eredményei azt mutatják, hogy az Erőmű és az Ipari Park területén a bomlástermékek jelenléte mára már megszűnt, az Őzse-völgyi víztározó környékén pedig elenyésző mértékűre csökkent. A bomlástermékek keletkezésének kiváltó okairól a vizsgálat után nyilatkoznak.

Nagy Csaba, a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője kedd délután annyit mondott: nincs mit hozzátenniük a november 15-én kiadott közleményükhöz. Ebben azt írták, hogy két mobil laborral folyamatosan jelen vannak a Mátrai Erőmű visontai telephelyén és ha az egészségre ártalmas mennyiségű veszélyes anyagot mérnek, haladéktalanul intézkednek.