Több elnökjelöltje is lesz a Jobbik tisztújításának

Több elnökjelöltje is lesz a Jobbik tisztújításának

Sneider Tamás, a Jobbik elnöke csütörtökön bejelentette, hogy nem indul újra a párt elnöki posztjáért, ellenben két jelölt már bejelentkezett.

Elsőként Jakab Péter frakcióvezető jelezte, hogy indul a párt november 9-én tartandó tisztújító kongresszusán a pártelnökségért.

Ezt követően Lokody Levente jelentkezett be. A Jobbik erdélyi politikusa szintén Facebookon tett közzé elnökjelölti szándéknyilatkozatot.

Majd hétvégén Varga-Damm Andrea országgyűlési képviselő is közölte, hogy érez maga mögött olyan mértékű támogatottságot, ami a jelölésében bátorítja.

A leköszönő elnök, Sneider Tamás azt mondta, rengeteget fejlődött a Jobbik az elmúlt öt hónapban, ugyanakkor tény, hogy még sok nehéz feladat áll előttük. Példának említette az Állami Számvevőszék törvénytelen, több százmillió forintos bírságának további törlesztését, vagy éppen a párt „teljes szerkezeti megújításának” szükségét.