14 °C Budapest

Luxusnak számít ez a kutya Magyarországon: pedig óriási igény lenne rá

2019. október 20. 15:02

Több mint nyolcvanezer látássérült ember él Magyarországon, közülük tíz-és harmincezer közötti a teljesen vakok száma, de csupán 1 százalékuknak van vakvezető kutyája. Rájuk, illetve segítőikre irányul a nemzetközi figyelem minden év októberében a fehér bot (mint a a vakok utcai közlekedésének közismert és elengedhetetlen segédeszköze) napján, amikor a közvélemény közelebbről megismerheti a vakok és a gyengén látók sajátos helyzetét, keresve gondjaik megoldásának lehetőségeit, a társadalomba való teljesebb értékű beilleszkedésük útját. A HelloVidék a látássérültek nemzetközi napjának apropóján járt utána a vakvezető kutyák magyarországi szerepének, gazdasági értékének és létfontosságú szükségletének.

Miközben Angliában évente ezer kutyát adnak át látássérült gazdáiknak, ennek alapján Magyarországon a lakosságszámot tekintve körülbelül 250 vakvezető kutyára lenne szüksége az itt élő több mint nyolcvanezer látássérült embernek. A valós helyzet azonban meg sem közelíti az ideálisat, hiszen a kiképzőhelyek összesen ennek a tizedét tudják biztosítani az igénylőiknek évente. A Magyar Terápiás és Segítőkutyás Szövetség Egyesület legfrissebb adatai szerint az országban csupán 196 kutyának van vakvezető tanúsítványa.

Nem a szakemberhiány az oka annak, hogy kevesebb a vakvezető kutya, hanem a csekély pénzügyi háttér. Az országban alig 200 ilyen kutya van, a kiképzésük megközelítőleg két millió forint. Alapítványunknál általában harminc-negyven igénylő jelentkezik és várakozik folyamatosan a segítőjére, ami azt jelenti, hogy nem kevesebbet, mint egy-kettő, néha három évet várni kell egy-egy kutyára. Pedig óriási a jelentőségük egy látássérült ember életében, mert számtalan területen tudja segíteni a gazdája mindennapjait

- mondta el a HelloVidék kérdésére Berta László, a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola kommunikációs munkatársa.

A négylábú segítőket a vakvezetőkutya-képző iskoláknál lehet igényelni, ahol ezt követően felmérik az igénylő hátterét, lehetőségeit, igényeit, és ha felkészült arra, hogy vakvezető kutyával közlekedhessen, elkezdik keresni számára a tökéletes segítőt. Olyan kutyák jöhetnek ilyenkor szóba, akik a kiképzésük záró szakaszában tartanak. Ez a keresés tarthat rövid ideig, de hosszú hónapokig is, hiszen nem minden kutya illik minden emberhez - írja a lap. Ha még többet akarsz megtudni a magyarországi vakvezető kutyák képzéséről, a rászorulók életében való szerepükről, akkor olvasd el a teljes cikket a HelloVidék oldalán!

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem