Ez is nagyon sima volt: tizenkét gólos győri siker Ljubljanában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.10.19. 19:26
null
Amorim 7 góllal a mérkőzés legeredményesebbje volt (Fotó: Török Attila, archív)
A női kézilabda Bajnokok Ligája 3. fordulójában a D-csoportot vezető, címvédő Győri Audi ETO KC magabiztos, 33–21-es győzelmet aratott a szlovén RK Krim Mercator felett Ljubljanában. A győriek egyszer sem voltak hátrányban a mérkőzésen.

A címvédő Győr tekintélyt parancsoló, nagy különbségű győzelmekkel nyitott a Bajnokok Ligájában, a Krimen pedig az látszott, hogy nem kíván harmadikként a „mészárszékre” menni. A szlovén csapat ugyan egyszer sem vezetett, ám az első félidőben meg tudta valósítani játéktervét: hosszú támadások, a játék lassítása, a győri lerohanások megakadályozása.

Ettől persze a minőségbeli különbség ott volt a csapatok között, a Krim támadójátéka pedig „beragadt”, a ljubljanaiak több mint hét és fél percig nem szereztek gólt, Kiss Éva igen jó százalékkal hárította a hazai kísérleteket.

Az ETO jobban elkapta a fonalat, Eduarda Amorim és Anna Mette Hansen is „szórt”, ketten nyolc gólig jutottak az első félidőben, Amorim ráadásul lövést sem hibázott. A visszafogott tempóban csordogáló mérkőzés szünetére négygólos győri előnnyel (9–13) mehettek a csapatok. Említsünk meg egy ritka jelenetet is: Polona Baric a bal szélről dobott egy olyan gólt, mely előtt a labda előbb a lécet, majd mindkét kapufát „megcsókolta”, majd a gólvonal mögé került.

A második félidő elején kicsit „belenézett” abba a Krim, amibe nem szeretett volna, kontrollált támadójáték ide, kontrollált támadójáték oda – a Győr elsősorban Stine Oftedal, Hansen és Amorim révén szét tudta zilálni a szlovén védelmet, és elhúzott nyolc góllal (16–24).

Egy időkérés után a Krim ismét jobban lassította a játékot, ám a különbséget lényegesen nem tudta csökkenteni. Sőt, a végén ismét rákapcsolt egy kicsit a Győr (miután Danyi Gábor időkéréssel is megnoszogatta csapatát), Estelle Nze Minko góljával alakult ki a tízgólos különbség (18–28), így a szép számú és igen hangos magyar tábor kiszámolta a Krimet. A végén Nze Minko még átrohant párszor a hazaiakon, a Győr úgy nyert nagyon simán, 33–21-re, hogy minden mezőnyjátékosa gólt szerzett.

NŐI BAJNOKOK LIGÁJA,CSOPORTKÖR
3. FORDULÓ

D-CSOPORT
KRIM MERCATOR LJUBLJANA (szlovén)–GYŐRI AUDI ETO KC 21–33 (9–13)
Ljubljana, 1000 néző. V: Hrisztidi, Papamattheu (görögök)
KRIM: Mamic – Kojics 1, Varagic 5 (2), ZULIC 5, KLEMENCIC 4, Van Kreij 1, Baric 3. Csere: Vojnovic (kapus), Zabjek, Sznopova, Vucko, Juric, Cerovak 2, Bon Brzin. Edző: Uros Bregar
ETO: KISS É. – Bódi 1, ANNE HANSEN 5 (1), Brattset 2, E. AMORIM 7, S. OFTEDAL 4, Fodor Cs. 1. Csere: Leynaud (kapus), Nze Minko 6, Edwige 1, K. Bulatovics 2, Faluvégi D. 1, Puhalák 1, Knedlíková 1, Kurtovic 1 (1). Edző: Danyi Gábor
Az eredmény alakulása. 7. perc: 0–3. 11. p.: 3–4. 16. p.: 4–8. 23. p.: 6–11. 34. p.: 11–16. 41. p.: 15–21. 45. p.: 16–25. 50. p.: 18–25. 55. p.: 18–28
Kiállítások: 6, ill. 4 perc
Hétméteresek: 4/2, ill. 3/2
MESTERMÉRLEG
Uros Bregar:
– Nehéz felkészülni a Győr játékából, hiszen rendkívül gyors kézilabdát mutat be. Mi nem tudunk ilyen magas szinten teljesíteni, ettől függetlenül büszke vagyok az első félidei játékunkra.
Danyi Gábor: – Nem volt könnyű mérkőzés, hatvan percen keresztül koncentrálásra késztetett minket a Ljubljana, rengeteg hibát is elkövettünk. Mi voltunk az esélyesek és megérdemelten győztünk.

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. GYŐRI AUDI ETO KC33114–65+496
2. Krim Ljubljana (szlovén)31275–85–102
3. Baník Most (cseh)21152–75–232
4. Sävehof (svéd)2244–60–160

 

PERCRŐL PERCRE

2. FÉLIDŐ

ITT A VÉGE, A GYŐRI AUDI ETO KC HARMADIK BL-CSOPORTMÉRKŐZÉSÉT IS SIMÁN MEGNYERI, 33–21-RE A KRIM LJUBLJANA OTTHONÁBAN!

60. perc. Ugyanaz még egyszer, Nze Minko indul, 21–33!

59. perc. Nze Minko indul, belövi, az ötödik gólja, 21–32!

58. perc. Cerovak jó esti szórakozást talál, lő még egy hatalmas gólt, 21–30. De Edwige is betalál, minden győri mezőnyjátékos szerzett már legalább egy gólt, 21–31!

58. perc. Bulatovics keze villan, pokoli nagy gól és 20–30!

57. perc. Cerovak villan, nem kis gól, 20–29

57. perc. HAZAI IDŐKÉRÉS

56. perc. Knedlíková megy be a jobb szélről, 19–29

56. perc. Varagic bejött a felső sarkok kilődözésébe hetesből, 19–28

55. perc. KÖZTE TÍZ! Nze Minko góljával alakul ki a tízgólos különbség, az igen hangos és jókedvű győri tábor ki is számolja a Krimet. 18–28

54. perc. Kurtovic lő be egy hetest, 18–27

53. perc. DANYI GÁBOR KÉR IDŐT. És némi sebességet szeretne látni a pályán. Nem elégedett.

51. perc. Nze Minko szép gólt lő, a kapus a második sarokban keresgélt. 18–26!

50. perc. Hazai hetes, Varagic belövi, de nagyon, 18–25

48. perc. Van Kreij ziccert ront. Knedlíková is.

48. perc. Klemencic porkolábkeménységgel védekezik, kiállítás. 2 perc ez is.

47. perc. Nyugalom, csigavér, lassú hazai akció, jó Varagic-befejezéssel, 17–25

46. perc. Edwige keménykedik, ez is 2 perc.

45. perc. Faluvégi szerez gólt a szélről, 16–25!

44. perc. Ráadásul Hansen kiprovokált egy kiállítást is. Emberelőnyben a Győr. Zabjek ment ki.

44. perc. Hazai kapufa után Hansen villan és cselez, 16–24.

42. perc. IDŐT IS KÉR A KRIM.

42. perc. Puhalák labdát szerez, Amorim most is kegyetlen, 16–23!

42. perc. Varagic szerez gólt, ám Hansen megnyitja a Krim védelmét, így 16–21, majd 16–22.

41. perc. Amorim hatodik gólja, 15–21!

40. perc. Zulic szépít (15–19), majd Oftedal száguld (15–20)

39. perc. Van Kreij megtalálja Klemencicet, 14–18! Brattset válaszol, 14–19!

38. perc. Nze Minko villan, 13–18!

38. perc. Zulic dönt romba rossz passzával egy Krim-akciót.

37. perc. Oftedal lövése megpattan, messze elkerüli a kaput.

37. perc. Nina Zulic ejti át a kapust, 13–17.

36. perc. Kiállítás a Győrből, Amorim ballag le. Először van emberelőnyben a Krim.

35. perc. Klemencic beállóból, 12–16. Oftedal rohan, 12–17!

35. perc. Most roboghat a Győr egy labdaszerzés után, Oftedal büntet, 11–16!

34. perc. Puhalák, 11–15

33. perc. Varagic kapufát lő, Leynaud pedig összeszedi a labdát. Rossz győri akció, aztán jó hazai, Baric, 11–14.

32. perc. Brattset keze villan, s visszaáll a 4 gólos különbség, 10–14.

31. perc. Viszont az első gól a hazaiaké, Van Kreij, 10–13. Előtte Hansen lőtt kapufát.

31. perc. Folytatjuk, a Győr kezdte a 2. félidőt!

1. FÉLIDŐ

 

A címvédő Győr tekintélyt parancsoló, nagy különbségű győzelmekkel nyitott a Bajnokok Ligájában, a Krimen pedig az látszott, hogy nem kíván harmadikként a „mészárszékre” menni. A szlovén csapat ugyan egyszer sem vezetett, ám az első félidőben meg tudta valósítani játéktervét: hosszú támadások, a játék lassítása, a győri lerohanások megakadályozása. A minőségbeli különbség ettől még nagy, a Győr magabiztosan kézben tartja a mérkőzést.

 

30. perc. A végére marad egy Nze Minko-gól (8–13), no meg egy szépítő ljubljanai találat (9–13), FÉLIDŐ!

29. perc. Baric a szélről, most kapufa nélkül, 8–12

29. perc. Fodor meg éles szögből betalál, 7–12

28. perc. KISS ÉVA VÉD MÉG EGY HÉTMÉTEREST, most Bariccsal tolt ki.

27. perc. GYŐRI IDŐKÉRÉS.

27. perc. 150 pont!!! Baric egy hosszú akció végén a bal szélről olyan gólt lő, hogy a labda mind a két kapufát és a lécet is érinti, mielőtt bemegy! Léc, bal kapufa, jobb kapufa, gól, 7–11 – ilyet sem látunk minden nap!

25. perc. Támadást ront a Krim, fordul a Győr, Edwige ront támadásban, immár harmadszor.

24. perc. Katarina Bulatovics megszerzi első BL-gólját az idényben, 6–11.

23. perc. Zulic átlövi a blokkot, ám kapu fölé durrant.

22. perc. Rossz ljubljanai akciót rossz győri akció követ, Edwige ellen fújnak.

21. perc. IDŐT KÉR A LJUBLJANA.

21. perc. Edwige fordul be, de „betakarja” a kapus a győri beállót, nincs gól.

20. perc. Győri védelmi rövidzárlat, Klemencic beállóból szépít, 6–10.

19. perc. Amorim brutális erejű lövést küld félmagasan a kapu jobb oldalába, 5–10!

18. perc. Hetest kap a Győr, Hansen nem hibázik, neki a harmadik találata, 5–9

17. perc. Újabb hosszú Krim-akció, Varagic pattintott lövése a fölső sarokban akad meg, 5–8.

16. perc. MENEKÜLNEK A PÓKOK! Hansen nem bombáz, de nagyon precíz, telibe is kapja a jobb fölső sarkot. Szép gól, 4–8.

16. perc. Az emberelőny gól nélkül jár le.

14. perc. Ráadásul kiállítás is, Varagic ül ki 2 percre. A ljubljanai akcióból nincs gól, a győriből sincs, Fodor hibázik helyzetben.

14. perc. Zulic szépít, 4–6, Oftedal rákontrázik, 4–7!

14. perc. Amorimnak semmi kedve abbahagyni a gólszórást, negyedik találata már, 3–6.

12. perc. Baricot figyelmeztetik sárga lappal. Amorim nem áll le, dob egy nagy gólt, a kapus a másik sarokból csak nézett, 3–5.

11. perc. Komótosan támad a Krim, miután a Győr akciója is eredménytelen volt. Szép játék, leviszik a jobb szélre a labdát, Kojic, 3–4.

10. perc. Bódi lövése után jöhet a Krim. Blokkolt átlövés, Van Kreij marad hoppon.

9. perc. Zulic szépít, 2–4.

8. perc. Máris 1–4, Bódi.

8. perc. 7:32 után itt az első hazai gól, 1–3, Klemencic.

7. perc. Kiss Éva védi Klemencic lövését. A győri akció is eredménytelen, jön a rekontra, Zulic lő fölé! Folytatódik a rohanás, Amorim megszerzi második gólját, ezzel 0–3.

6. perc. Oftedal kapufára lövi a hetest, ez is kimarad.

5. perc. Hansen húzza ki a gyufát a játékvezetőnél, s kap egy sárga lapot. Hazai technikai hiba, Hansen indul, de egy sárga lapért cserébe megállítják. Hetes.

4. perc. A Ljubljana, mondhatni, makacsul, cserébe eredménytelenül támad. Varagic lövése a lécről a gólvonal elé vágódik. Jöhet a Győr, Oftedal eladja a labdát.

2. perc. Hansen úgy megy át a védelmen, mint kés a vajon, 0–2

2. perc. Hazai hetes, KISS ÉVA KIVÉDI! Alja Varagic próbálkozott.

1. perc. Magenta-feketében a Krim, fehérben a Győr, az első akció gól nélkül zárul. Az első győri támadás meg góllal, Amorim lövi át a falat, 0–1

• Görög játékvezetői duóra bízták a mérkőzést, Joanna Hrisztidi és Joanna Papamattheu vezeti a találkozót.

• Az FTC-Rail Cargo Hungaria már lejátszotta mérkőzését délután, 37–31-re győzött a Podravka Koprivnica ellen, ezzel első győzelmét aratta a 2019–2020-as BL-csoportkörben. ÖSSZEFOGLALÓ ITT!

• A múlt alapján nagy presztízscsata, hiszen egy kétszeres BL-győztes csap össze egy ötszörössel. A jelen alapján győri siker várható.

• A címvédő, legutóbbi három kiírást megnyerő Győr eddig hengerrel közlekedett a csoportban: 35–23-ra legyőzte a svéd Sävehofot, majd 46–21-re a cseh Baník Mostot. A Krim otthon kapott ki 31–29-e a Baník Mosttól nagy meglepetésre, majd 25–21-re győzött a Sävehof csarnokában, így 2 ponttal a csoport második helyén áll.

• JÓ ESTÉT KÍVÁNUNK! A helyszín Ljubljana, a két mérkőző fél az RK Krim Mercator és a Győri Audi ETO KC, következik a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportköréből a D-csoport rangadója, tartsanak velünk!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik