Raben Group
Raben Group
Tetszett a cikk?

Korábban elképzelhetetlen lett volna, hogy egy Indiában leszedett gyümölcs, vagy egy Japánban kifogott hal épségben, frissen érjen el az európai asztalokra, ugyanis az áruk utaztatása 2-3 hónapot vett volna igénybe. Ma azonban az se lehetetlen, hogy egy aznap reggel, egy távoli országban feladott áru estére több ezer kilométerrel arrébb mozogjon. Hogy hogyan? Cikkünkből ez is kiderül.

A feje tetejére állította a világot a kereskedelem fejlődése, és igaz ez a szállítmányozásra is. Míg kétezer évvel ezelőtt teveháton imbolygó karavánokon és kalóztámadásoknak, valamint viharoknak kitett hajókon utaztak a nyersanyagok, termények és termékek, ma már repülőn, konténerhajón, vonaton és közúton száguldanak a megrendelők felé.

Bár a megtett út ugyanolyan hosszú, de az áru sokkal hamarabb, és jobb minőségben érkezik meg a céljához. Így lehetséges például az is, hogy Magyarországon akár norvég, spanyol, vagy új-zélandi vizekben aznap kifogott tengeri halat készítsünk vacsorára, hogy friss túró rudit együnk Londonban, vagy hazai téliszalámit szeleteljünk Cipruson.

A kereskedelmi útvonalak fontosságát már az időszámítás előtti évszázadokban felismerték a világ akkori döntéshozói. Az egyik legfontosabb közülük a selyemút, amely Ázsiát, Afrikát és Európát kötötte össze. A több, mint nyolcezer kilométer hosszú útvonal lehetővé tette, hogy olyan luxuscikkek is eljussanak a világ egyik pontjáról a másikig, mint a selyem, a gyémánt, a pézsma, a rubin vagy a szatén.

Civilizációk fejlődtek ki a kereskedelem beindulásával

Kevés kereskedő járta be az egész útvonalat, inkább az volt a jellemző, hogy az árucikkek sok közvetítőn keresztül utaztak, a tényleges kereskedelem pedig az út mentén létrejövő városok nyüzsgő piacain történt. Ez a korabeli kereskedelmi és logisztikai központok kialakulását is magával hozta.

A selyemút napjainkban

Ezeken a helyeken egyre több áru és pénz forgott, és az emberek is egyre jobban éltek. A selyemút kulturális és technológiai összeköttetést is biztosított a kontinensek között. Kereskedők, zarándokok, szerzetesek, katonák és nomádok járták Kínától egészen a Földközi-tengerig. A selyemúton folytatott kereskedelemnek jelentős szerepe volt olyan nagy civilizációk fejlődésében, mint Kína, Egyiptom, Perzsia, Arábia, India, Róma és Bizánc.

Mivel a karavánok menetideje és a hajózás heteket vagy hónapokat vett igénybe, a gyorsan romlandó áruk nagy távolságokra történő eljuttatása sokáig csak álom maradt: képzeljünk csak el egy Japánban kifogott halat, vagy Indiában leszedett gyümölcsöt, hogy milyen állapotban érkezett volna meg 2-3 hónap utazást követően egy európai ebédlőasztalra.

Az igények és a technika fejlődése viszont lehetővé tette, hogy a szállítmányozás eszközeivel ma már elképesztő sebességgel és kifogástalan állapotban érkezhessenek meg az árucikkek az üzletekbe.

Nőtt a szállítható árumennyiség, amelyet az adott termék állagát legjobban megőrző csomagolás véd meg, a szállítási idő pedig a töredékére csökkent. A tevék helyett kamionok és teherautók járják az utakat, az idővel versenyezve, a lehető legjobb szállítási technológiákra törekedve. Ezek közül a szárazföldi szállítmányozási módok közül az egyik leghatékonyabb a gyűjtőszállítás, ami a feljebb említett szempontok alapján fejlődött, és fejlődik ma is.

A karavánokhoz képest a közúti gyűjtőszállításnál az egyik legfőbb különbséget az összehangolt hálózat kialakítása jelenti. Ez biztosítja azt, hogy a gyűjtőáru megfelelő időben érje el a kapcsolódási pontokat.

A folyamat három szakaszból áll: az előfutás végén egy cross dock raktárban tárolják be az árut, ami a főfutás végén a kiszállító depóba, vagy a megfelelő gerincjárat tárhelyére kerül. Ez ugyancsak egy cross dock raktár, ahol a küldeményt beazonosítják, és végül a megfelelő kiszállító autóba rakodva már a címzetthez szállítják.

Egy csomag nemzetközi útja - és ami mögötte van

Elő-, fő- és utófutás is kell ahhoz, hogy a közel 12 milliós kínai metropoliszból megérkezhessen a 16 ezres magyar városba egy küldemény. Utánajártunk, mi történik a háttérben, és mire kell figyelni a nemzetközi szállítmányozás során.

Annak ellenére, hogy minden egyes pontnál átrakás történik, és az adott szállítmányt többször mozgatják, ez a megoldás bizonyos áruméretig sokkal olcsóbb a részrakó megoldásokhoz képest – mondta a BrandLabnek Csanálosi József, a Raben Trans European Hungary Kft. szállítmányozási operáció vezetője.

Ma már nem a kalózoktól és a rablóktól kell tartani

A szállítmányozó cégek folyamatosan keresik az új megoldásokat a kiszállítás minőségének javítására. A Raben Trans European Hungary Kft. belföldi forgalomban napi 1400-1800 küldeményt kezel, ez csomagolási egységet nézve 4 ezer darabot jelent.

A státuszolás és a dokumentumok kezelésének pontossága, az ügyfelekkel történő kapcsolattartás fejlesztése, hogy a gerincjáratokon közlekedő minden autó rakterének ajtaja plombálva van, és hogy minden depó kamerával felszerelt, mind-mind a biztonságot szolgálják.

Az átrakópontokban, a raktárakban szinte minden szögből látható minden, a szállítmányhoz kapcsolódó tevékenység, ezért az idegenkezűséget a legtöbb esetben észreveszik, minimális a dézsmálás esélye. A szállítással kapcsolatos problémák többségét ma már az okozza, hogy a feladó nem megfelelően csomagolja az árut, és az emiatt megsérül – tette hozzá Csanálosi József.

Jobb helykihasználás

A gyorsaság és a megbízhatóság mellett nagyon fontos a szállított mennyiség növelése is, amire a cég idén egy új technológiát vezet be. Olyan rakatképző fém kalitkákat használnak majd a rakterekben, amelyek lehetővé teszik, hogy egy autóba sokkal több árut lehessen berakni, mint korábban.

A Magyarországon még nem elterjedt megoldással egy fém vázat építenek az általában 80 cm magas raklap köré, így annak tetejére még egy raklapot lehet tenni. A korábban kihasználatlanul hagyott üres tér betöltésével így akár kétszeres árumennyiség is beférhet egy kamionba: 33 helyett 66 raklap indulhat el a szállítás következő állomáshelyére, vagy célpontjára.

Az oldalon elhelyezett tartalom a Raben Group közreműködésével jött létre, előállításában és szerkesztésében a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.

Raben Group

Egy csomag nemzetközi útja – és ami mögötte van

Elő-, fő- és utófutás is kell ahhoz, hogy a közel 12 milliós kínai metropoliszból megérkezhessen a 16 ezres magyar városba egy küldemény. Utánajártunk, mi történik a háttérben, és mire kell figyelni a nemzetközi szállítmányozás során.

Raben Group

Az idő pénz: de hol a csomagom?

Ha csomagot várunk, egyre fontosabb, hogy tudjuk, pontosan mikor érkezik meg hozzánk a megrendelt küldemény. Az idő és az esetleges késés a logisztikai iparban ráadásul hatással lehet a termelésre is. Ha nincs ott időben az alapanyag, nincs mit feldolgozni, és a várakozás rengeteg pénzbe kerül. De van megoldás!

Raben Group

20%-ot is spórolhatnak a vevők ezzel a logisztikai csavarral

Több millió tábla csokoládé, autóalkatrész, de még egy tank is átrakásra kerülhet egy éjszaka alatt a gyűjtőszállításban (cross-docking), amivel szinte bármilyen alapanyag vagy késztermék 1-2 nap alatt eljuttatható Európa bármelyik pontjára. De miért gazdaságosabbak ezek a rendszerek, és mi történik addig, amíg a küldemény eljut a célig?

Raben Group

Igenis lehetséges a zökkenőmentes kézbesítés! Mutatjuk, hogyan…

Hajlamosak a vállalkozások, webshopok minden, kézbesítéskor felmerülő problémát a logisztikai szolgáltató nem megfelelő szervezésére és lassúságára fogni. Pedig ők is sokat tehetnek azért, hogy késedelem nélkül mindent kiszállítsanak ügyfeleikhez. Mire figyeljünk vállalkozóként, hogy a megrendelőink elégedettek legyenek?

A Harry Potter-filmek színésznőjének nem tetszik, hogy a saga csak gyerekeknek való a kollégája szerint

A Harry Potter-filmek színésznőjének nem tetszik, hogy a saga csak gyerekeknek való a kollégája szerint

Hackertámadás érte az F1-es Belga Nagydíj szervezőjét, rajongók banki adatai is rossz kezekbe kerülhettek

Hackertámadás érte az F1-es Belga Nagydíj szervezőjét, rajongók banki adatai is rossz kezekbe kerülhettek

VW kötődésű újabb kínai gyártó támadja le Európát

VW kötődésű újabb kínai gyártó támadja le Európát

Energiahatékony az otthona? Ha nem biztos a válaszban, olvassa el ezt

Energiahatékony az otthona? Ha nem biztos a válaszban, olvassa el ezt