Az „őrült húszas évek” volt az egyik legboldogabb évtized

20-as évek
Az "őrült húszas évek" is kiemelkedően boldognak számítottak a kutatás szerint
Vágólapra másolva!
Két évszázad könyvei és újságcikkei nyelvezetének elemzésével egy nemzetközi kutatócsoport az előző századfordulót, a 1920-as és a 2000-es éveket találta az elmúlt 200 év legboldogabb korszakának.
Vágólapra másolva!

Nyolcmillió könyv, és 65 millió újságcikk volt a „boldogságindex" bázisa

A Warwicki Egyetem, a Glasgow-i Adam Smith Üzleti Iskola és a londoni Alan Turing Intézet kutatócsoportja térképezte fel, hogy a vizsgált kétszáz évben mikor voltak az emberek a legboldogabbak.

Tanulmányuk a Nature: Human Behaviour című tudományos folyóiratban jelent meg. - A mi tanulmányunk az első ilyen jellegű kutatás, fontos első lépés, hogy megértsük, mennyire voltak elégedettek az emberek a múltban.

A nagyjából 1890-től az első világháborúig tartó "boldog békeidők" valóban boldogok voltak Forrás: History.com

Megmutattunk egy eszközt, amellyel most a szociológusok és a történészek tovább dolgozhatnak,

és az elemzett korszakok szubjektív elégedettségét összeköthetik a korabeli történelmi eseményekkel

- mondta el az ANSA olasz hírügynökségnek Eugenio Proto olasz közgazdász, a Glasgow-i Egyetem munkatársa, a kutatócsoport tagja.

Az "őrült húszas évek" is kiemelkedően boldognak számítottak a kutatás szerint Forrás: Pinterest

Az elmúlt két évszázad hangulatának méréséhez a kutatók az 1820 és 2009 között napjainkig megjelent és a Google Books-on is megtalálható

mintegy nyolcmillió könyv és 65 millió újságcikk nyelvezetét elemezték

a pozitív jelentésű szavak gyakoriságára koncentrálva. Ez a nyolcmillió könyv a világon valaha kiadott összes könyv mintegy hat százalékát teszi ki.

Négy ország állt a vizsgálódás központjában

A kutatás középpontjában négy ország, az Egyesült Államok, Németország, Nagy-Britannia és Olaszország állt.

A legboldogabb korszaknak az 1890-től az első világháború kirobbanásáig tartó századforduló időszakát (Belle Époque) találták,

a húszas évek is kiugrást mutatott, a 2007-ben kezdődő gazdasági világválság utáni évek a boldogság drasztikus hanyatlását jelentették.

A 20-as évek elégedettségének az 1929-es nagy gazdasági világválság kitörése vetett véget Forrás: History.com

Az általuk kapott boldogságindexet párhuzamba állították a létező közvéleménykutatási felmérésekkel, és kimutatták, hogy a könyvek és újságcikkek alapján általuk kapott adatok jól tükrözik egy nemzet hangulatát.

A 2007-es tőzsdeválság után ismét jelentősen csökkent az általános boldogságindex Forrás: AFP

A kutatók magyarázata szerint a könyvek és az újságcikkek azért bizonyultak jó adatforrásnak, mert a könyv-és lapkiadók szerkesztői olyan cikkeket, könyveket publikálnak szívesen, amelyek megegyeznek olvasóik hangulatával.

A gazdasági jólét masszív emelkedése növeli az általános boldogságérzetet

Az általuk kapott boldogságindex vizsgálatából kitűnt, hogy egy adott ország nemzeti össztermékének növekedésével párhuzamosan növekszik az emberek boldogságérzete,

de nagyarányú GDP növekedés

- évi legalább 4,3 százalék - szükséges, hogy jól láthatóvá váljék az emberek boldogságérzetének növekedése.

Forrás: AFP/Mandel Ngan

"Indexünk az első fontos lépés ahhoz, hogy megértsük az emberek elégedettségét a múltban. Ha az olaszországi adatokat nézzük, érdekes megjegyezni,

hogy a fasizmus idején lassan, de folyamatosan csökkent az emberek elégedettsége,

és a 2008-as válság utáni években drámai csökkenést tapasztaltunk" - mondta Eugenio Proto.

(Forrás:MTI/ANSA)