szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Tüntetések kezdődtek, miután börtönbüntetésre ítéltek több, a függetlenségért küzdő katalán vezetőt.

Tüntetők akadályozzák a barcelonai El Prat repülőtér elérését, hogy így tiltakozzanak a spanyol legfelsőbb bíróság hétfői, katalán függetlenségi vezetőkkel szemben hozott ítélete ellen.

Mint arrtól beszámoltunk, zendülés miatt kilenc katalán függetlenségi vezetőt ítélt a spanyol legfelsőbb bíróság 9 és 13 év közötti börtönbüntetésre hétfőn közzétett ítéletében. Majd ismét nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki Carles Puigdemont az önkéntes brüsszeli száműzetésben élő volt katalán elnök ellen a spanyol legfelsőbb bíróság hétfőn. A spanyol hatóságok abban bíznak, hogy Belgium ezúttal kiadja a függetlenségi politikust, aki két évvel ezelőtt odamenekült a spanyol igazságszolgáltatás elől.

Barcelonában a döntés után több ezer gyűlt össze a foglyok szabadon bocsátását követelve, a helyi rendőrség tájékoztatása szerint nagyjából 25 ezer diák vonult fel a nap folyamán. Gironában hatezren demonstráltak az ítélet ellen. Megmozdulások voltak Lleidában, Tarragonában és kisebb katalán városokban is.

MTI / EPA-EFE / Marta Pérez

Emellett több száz tiltakozó gyűlt össze az El Prat repülőtér T1-es termináljánál, miután egy Demokrácia Cunami nevű civil mozgalom erre buzdított az interneten. A hatóságok megerősítették az épület védelmét, és csak az érvényes jeggyel rendelkezőket engedik tovább miután ellenőrizték irataikat. 

A rendőrség döntésére a repülőtéri vasúti és metróforgalom több mint egy órán át szünetelt azért, hogy több tüntető ne közelíthesse meg a létesítményt. Az El Periódico című katalán napilap szerint az utasok és a repülőgépek személyzete is nehezen tud bejutni a repülőtérre, ezért már egy valenciai járatot törölni kellett, és többen lekésték a gépüket.

A különböző megmozdulások Katalónia-szerte mintegy tucatnyi autóúton akadályozzák a közlekedést.

MTI / EPA / David Borrat

Több függetlenségpárti civil és szakmai szervezet nagyszabású tüntetést hirdetett október 26-ára.

hvg.hu Világ

Összeomlott a spanyol kormány, jön az előrehozott választás

Április 28-án előrehozott parlamenti választást tartanak Spanyolországban, ahol a Pedro Sánchez vezette kormánynak nem sikerült elfogadtatnia a költségvetést a törvényhozásban. A szocialista kormány nem tartott ki sokáig, az új kabinet nyolc hónappal ezelőtt alakult meg, miután a parlamenti bizalmatlansági szavazáson megbukott a néppárti Mariano Rajoy kormánya.