Az utolsó mohikán – Roska Emese Boglárka jegyzete

Roska Emese BoglárkaRoska Emese Boglárka
Vágólapra másolva!
2019.08.31. 23:49

2000. október 1.: tizenegy évesen ültem anyukám mellett a tévé előtt a nappaliban, és nem állítom, hogy az összes részletét értettem annak, amit láttam – néztem nagy szemekkel minden idők talán legsimább olimpiai döntőjét.

2004. augusztus 29.: barátokkal verődtünk össze, bográcsozásra készültünk, addig viszont egyetlen krumplit sem vágtunk fel, amíg Kiss Gergő nem lőtte be a minden idők biztosan legizgalmasabb fináléját eldöntő nyolcadik magyar gólt.

2008. augusztus 24.: egyetemi szaktársakkal készültünk a Savaria-karnevál aktuális programjára, de mielőtt nyakunba vettük volna a várost, lekucorodtunk az ágyra, és egymást túlkiabálva szurkoltunk azért, hogy a fiúk történelmet írjanak.

Csak azért idéztem fel az emlékeket, mert olvasóink többsége is vélhetően pontosan tudja, hol, kivel, milyen érzelmi állapotban nézte 19, 15 és 11 évvel ezelőtt a sydneyi, az athéni és a pekingi olimpia vízilabdadöntőjét. Az emlékezetes sportesemények sajátja ugyanis, hogy az idegesen csapkodó szurkolók is kicsit részeseivé válnak a diadalnak – márpedig a kétezres évek vízilabdás aranygenerációja legalább három ilyen élménnyel ajándékozta meg a sportkedvelőket.

A bajnokok, így a nagy sikerkovácsok, a „háromszorosok” közül utolsó mohikánként – saját szavaival élve nyugdíjasként – Kiss Gergő is befejezi aktív pályafutását. Nem Kiss Gergely, hanem így, már-már haverkodóan, Kiss Gergő, a hegyomlásszerű, mindig közvetlen vízilabdázó, mindenki „Kissgergője”. Benedek Tibor már régen, Biros Péter pedig rövidebb ideje edzősködik, Molnár Tamás és Szécsi Zoltán sportvezetőként teszi a dolgát, Kásás Tamás pedig a maga nyilvánosság elől elzárkózó világában éli mindennapjait, míg a szekrényszerű jelenség, a Klauzál térről induló vagány az idén is edzett, bajnokit játszott és gólokat lőtt.

„Eljött az idő” – mondta búcsúmérkőzése előtt néhány nappal a tőle megszokott csibészes mosollyal. Arra utalt, hogy szögre akasztja a sapkát, azzal a kiskapuval, hogyha kell, az idényben még besegít a Honvédnak. A hosszú levezetés után, 41 évesen tényleg eljött az idő, még akkor is, ha a rajongó nehezen engedi el a meghatározó pillanatokat, a különleges embereket.

Az utolsó mohikánt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik