U18: javított a vb-re készülő válogatott Csehországban

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2019.08.21. 22:28
null
Az U18-as magyar válogatott legyőzte Lettországot (Fotó: mlsz.hu)
A brazíliai U17-es labdarúgó-világbajnokságra készülő U18-as válogatottunk megnyerte második mérkőzését a csehországi Václav Jezek-emléktornán – adta hírül a szövetség hivatalos honlapja.

 

Az MLSZ beszámolójában kiemeli, hogy a csehek (1–5) elleni tartalékos felállás után most sorcserét hajtott végre Preisinger Sándor szövetségi edző, és már bő negyedóra után kétgólos előnyre tettek szert a mieink a lettek ellen, a dominancia pedig az egész játékrészre kiterjedt. A második félidőben váratlanul szépített az ellenfél, de hamar jött a magyar válasz, így az utolsó félóra elején újra két gól volt közte. A hajrá kezdetén a lettek büntetőből újra kozmetikáztak, ám egyenlíteni már nem tudtak.

KOVÁCS IS VEZET MECCSET, LESZ VAR
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette az U17-es világbajnokság játékvezetői hármasait, amelyek között helyet kapott a romániai Kovács István is. A brazíliai viadalon alkalmazzák majd a videobírót, és a FIFA annak a 17 szakembernek a nevét is ismertette, akik szerepet vállalnak majd a torna során. A teljes listát itt tekintheti meg!

„Az első félidő alapján kinéző magabiztos győzelem helyett végül játszottunk egy viszonylag szoros meccset, ami azt mutatja, hogy még nem vagyunk elég élesek és koncentráltak. Ez a világbajnokság közeledtével változni fog pozitív irányba, addig egy-két játékosnak még ki kell használnia az időt, hogy javítson a formáján” – értékelt a lefújás után Preisinger Sándor szövetségi edző az mlsz.hu-nak.

A magyar válogatott szombaton 11.00 órakor játssza le utolsó mérkőzését a tornán, de csak a csütörtöki játéknap után dől el, hogy ki lesz az ellenfelünk azon a találkozón.

MagyarországLettország 32 (20)
Magyarország:
Hegyi Krisztián – Buna Gábor, Szabó Alex, Balogh Botond, László Dávid – Kata Mihály, Posztobányi Patrik, Ominger Gergő – Kosznovszky Márk, Németh András, Zuigeber Ákos
Gólszerző: Balogh (13.), Ominger (16.), Németh (63.), ill. Rakuls (61.), Laguns (73. – 11-esből)

AZ U18-AS VÁLOGATOTT BŐ KERETE
Kapusok:
Hegyi Krisztián (West Ham), Megyeri Gábor (Honvéd-MFA)
Védők: Buna Gábor (Honvéd-MFA), Dávid Zoltán (Békéscsaba), Balogh Botond (Parma), László Dávid (Honvéd-MFA), Orosz Donát (DVTK), Szabó Alex (Honvéd-MFA), Iyinbor Patrick (Ferencváros), Hosszú Zétény (Puskás Akadémia)
Középpályások: Kata Mihály (MTK Budapest), Ominger Gergő (Puskás Akadémia), Posztobányi Patrik (Puskás Akadémia), Major Sámuel (Salzburg), Kosznovszky Márk (Parma), Kovács Dominik (Honvéd-MFA)
Támadók: Komáromi György (Puskás Akadémia), Zuigeber Ákos (MTK Budapest), Molnár Rajmund (Benfica), Hajdú Roland (Ferencváros), Németh András (Genk), Farkas Balázs Kesző (Győri ETO)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik