Aktuális

Nem vicc, igaz: szamár és kecske szállt a Budapestre tartó vonatra – videó

Bors

Létrehozva: 2019.08.21.

Szürreális jelenetben volt részük kedden a Székesfehérvárról Budapestre vonatozóknak, a szerelvény martonvásári megállójánál ugyanis egy szamár és egy kecske is felszállt.

Nem kis felbolydulást okozott kedd délelőtt egy málhás szamár és egy kecske, amely feljutott egy Budapestre tartó vonatra. Kísérőjük egy fiatal férfi és egy nő volt, akik először a Z30-as zónázóval szerettek volna utazni, de a jegykezelők hamar letessékelték őket, ám egy következőre  valahogy mégis sikerült felszállniuk. Így a négyes két megállót is utazott a Budapestre tartó vonaton, a nem mindennapi jelenetről pedig az utasok jóvoltából képek és videofelvételek is készültek.

A MÁV is hamar megszólalt az ügyben, és egyértelműen közölte, hogy a fiatalok a vasutat szabálytalanul vették igénybe, mert az ilyen méretű állatok szállítása nem megengedett. A kisebb kedven­ceinket – akár kecskét vagy apró szamarat is – a kézipoggyász mérethatárát meg nem haladó méretű szállítóeszközben kell elhelyezni.

Különleges háziállatok vonatoztak 🐐Fotók és kollégáink beszámolói alapján ma egy málhás szamár és egy kecske is...

Posted by MÁV on Tuesday, August 20, 2019

Az állatok tulajdonosa közösségi oldalán azt írta: „szokás szerint késésben voltunk, és mindannyiunk gyűlölt ellensége, a sokat és méltán szidott MÁV ezúttal két megálló erejéig a barátunknak bizonyult.”

A szamár és a kecske különös kalandja hamar bejárta a internetet, és legtöbben megmosolyogták a történetet. A kommentelők szerint pedig inkább ezek a kedves állatok utazzanak a vonatokon, mint a szurkolók.

„Inkább a kulturált állatok, kecske és szamár utazzon ilyen vonaton, mint ostoba, rongáló szurkolók.” 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713532211
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713532211
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143795_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139544_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A renitens Kárpátalja – menekülés Zelenszkij földi poklából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713532211
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713532211
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/lOoBmQLYXACs563EMIpVsBsKTv0EtkDBzA8KV6LibNE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E0MTM1YWNiY2Y3YzRmNDFiNTYyNDIxNzdkNGI1YTIy.jpg
Család

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"